// 2024. október 5., szombat // Aurél
Orvosok határok nélkül

Egy francia orvos megkéselte marokkói kollégáját Kolozsváron

A rendőrség onnan tudta meg, hogy az áldozat szúrt sebbel jelent meg a kórházban.

Olyannyira elfajult egy konfliktus két külföldről jött, de Kolozsváron orvosi egyetemet végzett férfi között, hogy egyikőjük szinte belehalt. Az eset még hétfőről keddre virradóan történt egy kolozsvári lakásban, ahol a 31 éves marokkói áldozat és a 33 éves francia támadó találkoztak. Mindketten a kolozsvári egyetemen végeztek, tehát korábbról ismerték egymást. Összeszólalkoztak, ami verekedésbe torkollott, majd egy késszúrással végződött. A rendőrséget kedd délután 14 óra körül értesítették a 112-őn, hogy egy külföldi állampolgár mellkasi szúrt sebbel jelent meg az egyik kolozsvári kórházban. A rendőrség nyomozni kezdett, így kiderült, hogy a késelés még éjszaka történt, az elkövető pedig egy francia állampolgár. Az agresszort még aznap elfogták, és 24 órára őrizetbe vették. Az igazszágügyi orvosszakértők elvégezték az ilyen esetekben szokásos vizsgálatot, mely megállapította, hogy a sérülés veszélybe sodorta az áldozat életét, így ennek megfelelően gyilkossági kísérlet gyanújával indítottak eljárást a támadója ellen. Időközben állapota a műtéti beavatkozásnak köszönhetően stabilizálódott. A rendőrségi közlemény nem tért ki arra, hogy a történet két főszereplője orvos, viszont több sajtóorgánum is úgy tudja, hogy korábban a kolozsvári orvosi egyetem ugyanazon évfolyamán tanultak, az áldozat pedig egy kolozsvári magánklinikán dolgozik.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro