A koronavírusnak most épp az Eris és a Pirola nevű variánsai terjednek, de nincs ok az aggodalomra.
Miután szerdán Angel Tîlvăr román védelmi miniszter napokig tartó titkolózás és tagadás után végre elismerte a nyilvánosság előtt, hogy valóban egy orosz drón darabjai csapódtak be a Duna Chilia-ágának romániai partján, a romániai sajtó egy része máris totális háborút vizionált. Szerdán Klaus Iohannis államfő már arról is beszélt, hogy tájékoztatták az incidensről NATO-szövetségeseiket, ami tovább szította a feszültséget. Csütörtökön azonban Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára szerencsére lenyugtatta kissé a kedélyeket: szerinte a NATO-nak nincsenek arra utaló információi, hogy szándékos támadásról, provokációról lenne szó, igaz, még folynak a vizsgálatok. Stoltenberg szerint az utóbbi időben sok orosz légicsapás zajlik a NATO határainak közvetlen közelében, így a drónos eset is balesetnek tekinthető. Az oroszok egyébként csütörtökre virradóra is támadtak Duna-menti ukrán célpontokat. A román védelmi minisztérium természetesen ismét határozottan elítélte mindezt, de hangsúlyozták, hogy az újabb támadások nem jelentenek közvetlen katonai fenyegetést Romániára nézve.
Egy botoşani férfi sorsára hagyott négy macskakölyköt egy kartondobozban, de már minden bizonnyal nagyon megbánta a tettét. A rendőrség állatvédelmi osztálya ugyanis egy bejelentés nyomán akcióba lendült, nyomozott, majd intézkedéseket is foganatosított könyörtelenül. Az állati nyomozók rövid úton kiderítették, hogy a cicákat a szóban forgó 48 éves férfi dobta ki a szóban forgó dobozban, így írtak is a nevére egy szép nagy, 5000 lejes bírságot. Ez egyébként az utóbbi években már a sokadik hasonló eset, jó lenne végre tudatosítani, hogy az ilyen és ehhez hasonló cselekedetek törvénybe ütköznek, és nem is szépek. A macskakölyköket ideiglenesen egy állatorvosi rendelő fogadta be, akiktől örökbe lehet fogadni őket.
Dr. Adrian Marinescu, a bukaresti Matei Balş Intézet vezetője csütörtökön arról beszélt, hogy az európai országokban, így Romániában is terjednek a koronavírus új típusai, az Eris és a Pirola, a legújabb megbetegedések mintegy felét már ezek a mutációk okozzák. Ezek tulajdonképpen az omikron altípusai, arra azonban nincs semmiféle bizonyíték, hogy ezek virulensebbek lennének a korábbi változatoknál, és az általuk okozott megbetegedés sem súlyosabb lefolyású, kevesen szorulnak kórházi kezelésre. A szakember elmondta, bár az utóbbi időben egyértelműen megnőtt a fertőzöttek száma, ez pedig az iskolakezdéssel várhatóan fokozódni fog, azért korántsem beszélhetünk az elmúlt években tapasztalt fertőzéshullámról, így aggodalomra semmi ok.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.