// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Egy férfi forgalmi rendőrre itta magát, és megpróbálta az autósokat irányítani

// HIRDETÉS

Az igazi hatóságok nem díjazták különösebben a kéretlen segítséget.

Közismert, hogy az alkohol a legnépszerűbb legális tudatmódosító szerek egyikeként furcsa dolgokra képes sarkallni az embert, de amit egy férfi a moldvai Botoşani megye azonos nevű székhelyén művelt, arra eddig nem sok példát láttunk.

A 42 éves úriember ugyanis laza kocsmatúrába fogott, ami a jelek szerint olyan kitűnően sikerült, hogy a foglalatosságot az utcán is folytatni kívánta.

Ennek nyomán kezében egy üveg borral masírozott (esetleg dülöngélt vagy lődörgött) a városban, majd egy adott pillanatban, a városi stadion melletti egyik kereszteződésben úgy döntött, hogy túlságosan kaotikus a forgalom, és éppen ő hivatott arra, hogy rendet vágjon a káoszban.

Ezt meg is valósította: beállt a kereszteződés közepébe, és megkísérelt forgalmi rendőrt játszani.

Mindezt azzal próbálta nyomatékosítani, hogy válogatott szitkokkal illette azokat az autósokat, akik nem voltak hajlandóak az általa adott utasításokat követni.

Egy autós aztán megelégelte az önjelölt közlekedésrendész tevékenységét, és értesítette a hatóságokat.

A csendőrség ki is vonult a helyszínre, hogy leváltsa az önjelölt kollégát, és miután eltávolították „szolgálati helyéről”, 900 lejes bírsággal jutalmazták a szolgálatait.

Ebből 400 lejt az utcai alkoholfogyasztásért róttak ki, ötszázat pedig azért, mert nem viselt szájmaszkot.

Így akarjon az ember segíteni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
Krónika

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé
Főtér

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében
Székelyhon

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.