Mert az idő itt baromira relatív.
Vannak lehetetlennek tűnő feladatok, és vannak olyan helyek, ahol nem ismernek lehetetlent. Az utóbbi kategóriába tartozik Románia és a vasútjai.
Mert a helyzet az, hogy a román vasutakon 2021-ben, egyetlen év alatt sikerült felhalmozni 6,6 évnyi késést.
Ha kíváncsi rá, hogy ez hány elvesztegetett perc volt összesen az utasoknak, íme: 3 487 509.
Igaz ebben a magánvállalato késései is benne vannak, nemcsak a fő késésgenerátor, az állami CFR vonataié, de azokat általában az okozza, hogy be kell várni egy késő CFR-járatot. A magán vonattársaságok késése összesen 685 105 perc (1,3 év) volt 2021-ben.
Igen, más szavakkal tavaly elvettek öntől csaknem három és fél millió percet, ami alatt pihenhetett, olvashatott, mozizhatott, szeretkezhetett volna, esetleg marcipános csokit ehetett volna zsámolyra feltett lábakkal, ehelyett várta azt a kurva vonatot.
2020-ban 1 évvel és 8 hónappal kevesebb volt a késések összértéke, de az abszolút rekordot 2018-ban rögzítették: ekkor a hazai vasparipák összesen több mint 9 évet késtek.
2021-ben különben a szerelvények átlagsebessége 45 kilométer/óra volt, ami mindösszesen 5-tel több, mint egy Tour de France-versenyző átlagsebessége a híres kerékpárversenyen.
2021-ben ennek ellenére sikerült értékesíteni az országban 55 millió vonatjegyet, ennek a zömét, 42 milliót a CFR adta el. A CFR pedig annyira tehetséges, hogy így is sikerült felhalmoznia egy több mint 8,8 millió lejes veszteséget az év végére.
Gratulálunk a sikerekhez!
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.
Egy bank által végzett felmérés szerint a romániaiak harmada nem megy idén nyaralni. Nem korlátozza tovább az egészségügyi minisztérium az innovatív gyógyszerekhez való hozzáférést.

További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Teljesen megváltozik a gépjárművek útdíjrendszere. A PSD pedig kizárja, hogy az AUR-ral kormányozzon. Hírek hétfőn.

Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.

Újabb álrendőrt fogtak el. Továbbá: hatalmas bírság járna azoknak, akik engedély nélkül építenek garázst, fészert vagy más melléképületet a saját udvarukon.

… a DNA bekopogott egy volt DNA-shoz, és nem egy pofa sörre… és Ilie Bolojan betolta a kormányhoz tartozó állami intézetek vezéreit gyűlésbe, mert minden ötödik alkalmazottat ki kell rúgni.

További hírek: jócskán túlárazott iskolabuszokért nyalta fel a közpénzt egy PNL-hez közeli üzletember, a Romsilva pofátlan exigazgatója pedig végre a DNA látóterébe került.