// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

Egy elmagyartalanított kolozsvári szoborfelirat rövid utótörténete

// HIRDETÉS

A magyar közösség potenciálisan illetékes intézményei nem illetékesek az ügyben. Vagy nem hajlandóak reagálni.

Idén június 11-én történt, hogy a kolozsvári BBTE sportparkjában (Hațieganu-park) felavatták dr. Flóra-Orosz Katalin (1934–2021) kiváló sportorvos és úszó mellszobrát. Helyes, fontos gesztus volt ez, csak épp a magyar nyelv felejtődött le a talapzatról.

A sportoló nevét románosították (Flora Orosz Ecaterina)

és az érdemeit röviden felsoroló mondatok is csak románul szerepelnek a táblán.

Elsőként mi jeleztük a problémát egy publicisztika formájában, aztán a többek között a köztéri többnyelvűségért küzdő Muszáj-Musai civil csoport is megszólalt az ügyben. Idézünk a szövegből:

„Dr. Flóra-Orosz Katalin úszó világbajnok, sportorvos jónak bizonyult arra, hogy mellszobrot emeljenek neki a BBTE Hațieganu Parkjában. Ugyanakkor arra már nem futotta a megbecsülésből, hogy Dr. Flóra-Orosz Katalin magyar identitását tiszteletben tartsák – például úgy, hogy a szobron szerepelő szövegben Ecatarina helyett Katalinként szerepeljen a neve, illetve hogy ne csak románul, hanem magyarul is bronzba öntsék érdemeit. (...) Láthatóan Kolozsváron a jó magyar, nem magyar!”

A kolozsvári magyar közbeszéd szintjén körülbelül ennyi történt az ügyben.

Ezért úgy gondoltuk, megkérdezzük a feltételezhető illetékeseket,

vagyis a polgármesteri hivatalt (Kolozsvár területén állították fel a szobrot), a BBTE-t (a sportpark az egyetem tulajdona) és az RMDSZ-t (mint a romániai magyar közösség érdekvédelmi szervezetét).

Írtunk négy levelet. Az elsőt Kolozsvár alpolgármesterének, Oláh Emesének címeztük június 27-én, és arra kérdeztünk rá, mi az oka, hogy a szobron nem szerepel sem Flóra-Orosz Katalin eredeti, magyar neve, sem magyar kísérőszöveg.

A válasz két napra rá, június 29-én érkezett meg, Buryán Tünde, az alpolgármester asszony kommunikációs munkatársa jegyezte. Idézzük:

„Utánakérdeztünk itt a városházán és az a helyzet, hogy nem az önkormányzaton keresztül működött a szobor megrendelése és az adminisztrációs folyamat. A család és a BBTE között zajlott mindez, mivel az a terület az egyetem tulajdona. Ebben az esetben pedig ez nem tartozik az önkormányzat hatáskörébe.”

A második levelet Soós Annának, a BBTE rektorhelyettesének címeztük (szintén június 27-én), ugyanazt kérdeztük tőle, mint az alpolgármester asszonytól. A harmadik levelet a BBTE sajtófelelőséhez intéztük július 1-én, ugyanazzal a kérdéssel, megjegyezve, hogy

Soós Annának írt levelünkre nem érkezett semmiféle válasz.

A negyedik levelet Hegedüs Csillának, az RMDSZ szóvivőjének írtuk július 8-án. Tőle azt kérdeztük: mi az RMDSZ álláspontja a szobor talapzatára helyezett táblán keresztül történő egynyelvű (román) kommunikációval kapcsolatban? Ezzel kapcsolatban megjegyezzük: a magyar vonatkozású műemlékek megfelelő feliratozására vonatkozó, RMDSZ-es kezdeményezésű törvénymódosítás, amelyet tavasszal fogadott el a képviselőház, még nem lépett életbe: Klaus Iohannis államelnök visszaküldte a törvénytervezetet a parlamenthez, felülvizsgálatra.

A válasz még aznap megérkezett, idézzük:

„Az RMDSZ álláspontja az, hogy minden magyar vonatkozású műemlékre ki kell írni magyarul is a szöveget, de tudomásunk szerint a család és az egyetem közös döntése volt a felirat. Kérjük bővebb magyarázatért forduljon az egyetem vezetőségéhez.”

Nos, bő egy hónappal ezelőtt az egyetem vezetőségéhez fordultunk, konkrétan Soós Anna rektorhelyetteshez, aztán a sajtóosztályhoz. És az egyetemi illetékesek azóta sem méltatnak válaszra.

A következtetéseket mindenki vonja le magának.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

// még több főtér.ro