Bosszút állt a részegen, jogsi nélkül karambolozó sofőrön a megkárosított autó tulajdonosa: felgyújtatta a szintén részegen, jogsi nélkül vezető cimborájával a balesetet okozó furgont.
Mozgalmas éjszakájuk volt a dornavátrai rendőröknek szombat este, akiket egy, első látásra apróságnak tűnő, könnyen elsimítható koccanáshoz hívtak ki. Arra senki nem számíthatott, hogy a közlekedési incidens váratlan fordulatokkal teli, egész éjszakás akciót fog eredményezni, a történések alakulását pedig egy mellékszereplő fogja tovább bonyolítani.
A rendőrséget este fél 9 körül értesítették, hogy egy furgon nekiment egy szabályosan parkoló gépjárműnek Dornavátra egyik utcájában. A helyszínen a furgon 37 éves helyi sofőrjét találták, aki éppen a másik sofőrrel veszekedett. Mivel azonnal felmerült a gyanú, hogy megivott jó pár alkoholos italt, mielőtt a volánhoz ült volna, a rendőrök alkoholtesztnek vetették volna alá, de a sofőr mind a helyszínen, mind a városi kórházban megtagadta a közreműködést. Közben a rendőrök azt is megállapították, hogy nem rendelkezett gépjárművezetői engedéllyel, ezért 24 órára őrizetbe vették.
Nem sokra rá újabb riasztás érkezett a hatóságokhoz: lángokban áll egy autó nem messze onnan, ahol a fentebbi koccanást történt. Kiderült, az őrizetben lévő sofőr furgonját szándékosan gyújtották fel. A rendőrség gyorsan reagált, mindössze három óra leforgása alatt beazonosította a 23 éves elkövetőt, aki történetesen a megkárosított sofőr egyik barátja, és a jelek szerint bosszúból követte el a bűncselekményt. Jogsija nem volt, szemmel láthatóan ő sem józanon vitézkedett, és ha mindez nem lenne elég, megtagadta az együttműködést az egyenruhásokkal is.
Vizsgálják, hogy segített-e neki valaki, figyelembe véve, hogy a megkárosított sofőr két cimborájának is elpanaszolta, hogyan járt.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Nem ad engedélyt manele-koncertek megtartására a kolozsvári BT Aréna: a román mulatós zenének így nincs helye a kincses város nagy rendezvényhelyszínén.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.