// 2025. július 29., kedd // Márta, Flóra

Dragnea után a DNA börtönbe küldené a PSD volt egészségügyi miniszterét is

// HIRDETÉS

Florian Bodog is belekeveredett egy fiktív alkalmazás-botrányba, mint egykori főnöke.

Elég nagy pácban van Florian Bodog volt egészségügyi miniszter, aki ellen vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hivatali visszaélés és többrendbeli okirat-hamisítás miatt.

A szociáldemokrata politikus – aki a Grideanu-, majd a Tudose-kormány idején vezette az egészségügyi tárcát – a vádirat szerint közbenjárt, hogy a személyi tanácsosa, Andreea Marcu Olivia 12 hónapon keresztül felvehesse fizetését, noha egyetlen alkalommal sem jelent meg a munkahelyén, így persze nem is láthatta el a munkaszerződésében rögzített feladatokat.

Bodog ezzel nyilván tisztában volt, de 2017 februárja és 2018 januárja között szépen alá is írta a munkatársnő jelenlétét igazoló jelenléti íveket, s az összes többi olyan okiratot, melyet a tanácsosának kellett volna aláírnia.

Bodognak nem ez az első botránya egyébként: 2019-ben, az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács visszavonta a volt egészségügyi miniszter doktori titulusát. Hogy miért? Természetesen azért, mert utólag kiderült, hogy plagizált.

Itt jegyeznénk meg halkan, hogy hasonló ügy miatt került börtönbe Bodog egykori főnöke, egy bizonyos Liviu Dragnea is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán
Főtér

Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán

Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.

Kisvárosnyi ember kapott speciális nyugdíjat a múlt hónapban
Krónika

Kisvárosnyi ember kapott speciális nyugdíjat a múlt hónapban

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.

Értelmiség: hülye nép! Kormány: adjunk kevesebb kultúrát!
Főtér

Értelmiség: hülye nép! Kormány: adjunk kevesebb kultúrát!

Bezzegrománia bajban van. A lufi kipukkant, ráadásul az ország szinte beleesett a választási nackógödörbe. Az elit szerint a nép a hibás. És akkor most a kormány belerúg a kultúrába. Ki érti ezt?

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség
Székelyhon

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség

Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki több éves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.

Jelentősen megdrágul az útadómatrica, nő a bírságok értéke is
Krónika

Jelentősen megdrágul az útadómatrica, nő a bírságok értéke is

A járművezetőknek szeptember 1-jétől többet kell fizetniük az útadómatricáért, ahogyan az útdíjat be nem fizetőkre kiszabott bírságok összege is nő.

Fényes nappal támadt a medve Homoródalmáson – kilőtték
Székelyhon

Fényes nappal támadt a medve Homoródalmáson – kilőtték

Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.

// még több főtér.ro