// 2026. január 15., csütörtök // Lóránt, Loránd

Dragnea szerint nem igaz, hogy leváltanák az igazságügyi minisztert

// HIRDETÉS

De véget kell vetni a hatalmi ágak közötti háborúnak, és egy pontos ütemterv kell az igazságügyet érintő törvények elfogadásáról – mondja a PSD elnöke.

Az igazságügyi miniszternek be kell mutatnia egy ütemtervet, amely a törvények elfogadásáról szól, de állást kell foglalnia az elmúlt időszak eseményeinek kapcsán is, jelentette ki hétfőn Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Dragnea tagadta, hogy leváltanák Tudorel Toader igazságügyi minisztert.

„Úgy értettem, hogy olyan információk láttak napvilágot, miszerint Tudorel Toader lemondását kérték. Nem igaz. Azonban amiről beszéltünk, és ma megállapodtunk, hogy az igazságügyi miniszternek be kell mutatnia egy ütemtervet, amely a törvények elfogadásáról szól, de természetes, hogy állást kell foglalnia az elmúlt időszak eseményeinek kapcsán is, amikor lehallgatások, felvételek, felfedések és így tovább történtek” – idézi Liviu Dragneát az Agerpres.

Azzal támasztotta alá kijelentését, hogy „egyre többet beszélnek az állam két, de lehet, hogy három, hatalmi ága közti konfliktusról”.

„Ez a helyzet senkinek sem hasznos, lehet van aki azt hiszi, de az nagyot téved. Meg kell szüntetnünk ezt a háborút. Ezt a helyzetet úgy kell megoldanunk, hogy minden visszaálljon a normális kerékvágásba ebben az országban, mert óriási kihívásaink vannak és óriási a tét” – tette hozzá a PSD vezetője.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Székelyhon

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

// még több főtér.ro