// 2025. december 16., kedd // Etelka, Aletta

Döntöttek a PNL és a PDL összeolvadásáról

// HIRDETÉS

Most már sínen a jobbközép egység. De vajon jön a vonat?

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Liberális Párt (PDL) szombaton megtartotta első közös kongresszusát, amelyen megszavazták a két párt összeolvadását.

Az új párt a liberálisok nevét viseli majd, de az összeolvadás a gyakorlatban csak a 2016-os parlamenti választások után valósul meg. Addig a két párt választási szövetséget alkot, amely a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) nevet viseli. E szövetség neve alatt állít közös államelnök-jelöltet a román jobbközép a novemberi elnökválasztáson. Ez a szövetség is szombaton a két párt közös kongresszusán született meg.
A szombati napon összesen három párt tartott külön-külön, majd közösen kongresszust, ugyanis a Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök által vezetett Polgári Erő (FC) nevű kispárt beolvadt a PDL-be. Ezt követően a PDL és a PNL elfogadta külön-külön tartott kongresszusán az ACL létrehozásának alapját képező együttműködési megállapodást, valamint a két párt összeolvadásáról szóló statútumot és politikai programot. A PDL és a PNL közös kongresszusán a küldöttek egyhangúlag szavazták meg a fúziót.
Nemzeti Liberális Párt (PNL) nevet viselő új párt a tervek szerint 2017 január 1-je után tartja meg első belső választását, addig az ACL-nek két társelnöke lesz, és valamennyi megyei szervezetet is két elnök vezeti.
Vasile Blaga, a PDL elnöke elmondta: a két párt közötti együttműködés abból a felismerésből fakadt, hogy a jobboldalnak ki kell egyensúlyoznia a román belpolitikában az erőviszonyokat, hiszen csak akkor tudják felvenni a harcot a Victor Ponta miniszterelnök által vezetett baloldallal, ha összefognak. Blaga rámutatott, az ACL-hez hasonló jobboldali szövetségek már korábban is léteztek, de ezek soha nem olvadtak össze, ezért történelmi pillanatnak nevezte az új párt megalakulásáról szombaton született elvi döntést.
Az ACL augusztus elején nevezi meg államelnökjelöltjét, aki vagy Klaus Johannis, a PNL elnöke lesz, vagy C
ătălin Predoiu volt igazságügyi miniszter, aki a PDL jelöltje.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Új kezdet húsz fényévre a Földtől – huszonhatodik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

Az üzenetet alig pár évvel az indulásuk után küldték, húsz évig tartott, mire eljutott hozzájuk. Az volt a lényege, hogy a Gliese Kolónia projektet felfüggesztik, a telepes hajókat egyelőre nem indítják el.

Repülő után rohanó utasok? Ugyan! Így loholjon óceánjáró, űrhajó vagy vonat után!

Varga László Edgár

Felrobbantotta az internetet a videó, amin két román utas egy Wizz Air-járat után rohan integetve, miután lekésték a beszállást. Az alábbiakban tippeket adunk késésben lévő világ- és űrutazóknak egyéb járművek esetében is. (PAMFLET)

// HIRDETÉS
Nagyítás

Így gyilkoltak a dualizmuskori szatmári nők

Sólyom István

Úgy történt, hogy fokhagyma helyett arzén került a tejfölös pecsenyébe – a Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórum történelem szekciójának előadásain jártunk.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A bölény az új medve, az állatok elkezdtek bejárni a gazdaságokba, az emberek félnek este kimenni – hírek kedden
Főtér

A bölény az új medve, az állatok elkezdtek bejárni a gazdaságokba, az emberek félnek este kimenni – hírek kedden

Már nem csak medvétől, hanem a bölénytől is rettegnek Argeș megyében, ahol az állatok szabadon élnek. Daniel David szerint a szülők feladata felügyelni a gyerekek közösségimédia-használatát. A PSD pedig nem hamarkodja el a kilépést a kormányból.

Rejtélyes körülmények között meghalt a Ponyvaregény rosszfiúja
Krónika

Rejtélyes körülmények között meghalt a Ponyvaregény rosszfiúja

Hatvanéves korában elhunyt Peter Greene, a 90-es évek emblematikus karakterszínésze, akit olyan filmekből ismerhet a közönség, mint a Ponyvaregény, a Közönséges bűnözők vagy A maszk.

Részletek derültek ki a Kolozsváron igazolt leprás megbetegedésekkel kapcsolatban – hírek vasárnap
Főtér

Részletek derültek ki a Kolozsváron igazolt leprás megbetegedésekkel kapcsolatban – hírek vasárnap

Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.

Nyomás alá helyeznek, és már viszik is a pénzed – így vernek át a Revolut nevében
Székelyhon

Nyomás alá helyeznek, és már viszik is a pénzed – így vernek át a Revolut nevében

A telefonos csalók a nyomásgyakorlásra építenek. Ha higgadtak maradunk, és ismerjük a hasonló eseteket, könnyebb felismerni a veszélyt. Ezért fontos megosztani történeteket, például amikor a Revolut nevében csalták ki az áldozat pénzét.

Vérfürdő a közkedvelt ausztráliai strandon
Krónika

Vérfürdő a közkedvelt ausztráliai strandon

Legalább tizenkét ember életét vesztette egy fegyveres támadás nyomán vasárnap Sydney legnépszerűbb strandján, a Bondi Beach-en, amelynek közelében hanuka-ünnepség zajlott.

Autóbaleset bénította meg a forgalmat Kibédnél
Székelyhon

Autóbaleset bénította meg a forgalmat Kibédnél

Két gépkocsi balesetezett a 13-as országúton Kibéd község területén. Öt személy megsérült, a forgalmat mindkét menetirányon lezárták.

// még több főtér.ro
Adócunamival köszön be az új év – hírmix
2025. december 10., szerda

Adócunamival köszön be az új év – hírmix

Év végére halasztotta az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek speciális nyugdíját módosító beadvány tárgyalását. Pénzért hamisított diagnózisokat egy nagyváradi kardiológus.