// 2026. május 1., péntek // Munka Ünnepe , Fülöp, Jakab

Doina Corneáról nevezik el az utcát, amelyben lakott Kolozsváron

// HIRDETÉS

Az egykori antikommunista ikon házát pedig emlékházzá alakítják át.

A kommunista rezsim ikonikus ellenállója, a 2018-ban elhunyt Doina Cornea nevét veszi fel a Kolozsvári Alba Iulia utca, ahol az ellenzéki személyiség élete legnagyobb részében lakott.

Emil Boc, a kincses város polgármestere ugyan már 2 éve, Doina Cornea halálhírére bejelentette, hogy utcát fognak róla elnevezni a város tisztelete jeléül, a jelek szerint a városháza rossz molnár lenne, mert lassan őrölnek a malmai.

Az Alba Iulia utca ugyan egy jelentéktelen kis mellékút, amelyen mindössze 36 polgár él, Doina Cornea fiának, Leontin Iuhasnak azonban kifejezett kérése volt, hogy ez az utca viselhesse megboldogult édesanyja nevét. A határozatot a kolozsvári tanács csütörtökön ellenszavazat nélkül fogadta el.

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem francia tanszékének egykori tanársegédje 1980-tól kezdve számos szamizdatot gyártott és terjesztett, és 31 szöveget és tiltakozást juttatott el a Szabad Európa Rádióhoz, amelyekben tanártársait biztatta arra, hogy tanítsák meg gondolkodni a diákokat, az embereket pedig arra ösztönözte, hogy olvassanak, győzzék le magukban a félelmet és a kishitűséget. „A hiszékenységünk és a gyávaságunk árát fizetjük ma” – vallotta a rendszerváltás után egy interjúban.

Doina Cornea 88 éves korában hunyt el az utcában, amely hamarosan felveszi a nevét. Lakóházát a tervek szerint emlékházzá alakítják át.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Krónika

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Székelyhon

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

// még több főtér.ro