// 2026. február 2., hétfő // Karolina, Aida

Dodon: nyet unió, nyet román-moldovai közös zászlóalj

// HIRDETÉS

A moldovai elnök berúgta az unióellenes kampányt. A centenárium évének alkalmából.

Igor Dodont szemmel láthatóan irritálja, hogy 2018-ban lendületet vett az unionista ideológia a Moldovai Köztársaság területén. Amint arról beszámoltunk, a moldovai elnök simán bíróság elé állíttatná a Romániával szimbolikusan egyesülő moldovai falvak elöljáróit. 

Ám ez nem megy egyik napról a másikra, még akkor sem, ha Dodon komolyan veszi a saját szavait. Ezért az elnök gyorsabb sikerrel kecsegtető antiunionista akcióba kezdett. Előbb bejelentette, hogy saját szülőfalujának (Sadova) elöljárói közzétettek egy dokumentumot, melyben elítélik a Moldovai Köztársaság 12 polgármestere által aláírt jelképes egyesülési nyilatkozatot.

Aztán, a szerdai napon Dodon elnök közzétett egy több, mint 50 települést tartalmazó listát, melyek elöljárói „anti-egyesülési” nyilatkozatot írtak alá. Mindezt alig 24 óra leforgása alatt, állítja az elnök Facebook-bejegyzésében. „Települések százai fogják aláírni a Moldovai Köztársaság államiságát támogató nyilatkozatot. Az unionista ideológusok ötlete visszafele sült el. Egyesülés helyett moldovai hazafiságot kapnak”, jegyzi meg az elnök.

Igor Dodon katonai vonalon is betart a román-moldovai kapcsolatoknak. Február elején Mihai Fifor román védelmi miniszter Chișinău-ban járt és felvetette egy román–moldovai közös zászlóalj létrehozásának gondolatát, a már létező román–magyar közös zászlóalj mintájára.

Igor Dodon természetesen felemelte a szavát a kezdeményezés ellen. Kifejtette, hogy a közös zászlóalj létrehozása csak újabb lépés lenne a Moldovai Köztársaság államiságának és semlegességének aláásását tekintve. „Elnöki minőségemben, valamint az Alkotmány védelmezőjeként nem fogom megengedni, hogy belerángassanak az országunkat károsító geopolitikai játszmákba”, jelentette ki az elnök.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban
Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Mágnásból elvtárs – Petru Groza rendkívüli élete
Főtér

Mágnásból elvtárs – Petru Groza rendkívüli élete

Nagypolgári ügyvédből és sikeres üzletemberből a magyarokkal is barátkozó kommunista kormányfővé válni RKP-tagság nélkül? Ennél kacifántosabb dolgok is kiderültek Gróza Péterről az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen
Székelyhon

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen

Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro