// 2025. július 18., péntek // Frigyes

Díszes hintón, egy pap ölében érkezett a vízkereszti szentmisére a konstancai érsek (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Sok furcsaságot csinált vagy mondott már Teodosie, de azért még mindig képes meglepni bennünket.

Nem múlhat el ortodox ünnep anélkül, hogy a rebellis konstancai érsek, Teodosie ne kerüljön a figyelem középpontjába valamilyen szokatlan megnyilvánulással. Vízkereszt előtt egy nappal például ötször is felmászott a szentelt vizet tároló ciszternákra, mert elégedetlen volt azzal, ahogy beosztottai előkészítették a víz megszentelését és szétosztását.

Másnap, vízkereszt napján pedig egy lovashintón érkezett a konstancai Tomis kikötőbe, ahol több ezer hívő jelenlétében megtartotta az ünnepi szentmisét. Önmagában még nem lett volna furcsa választás a jármű (igaz, máskor gyalog tette meg az utat), az viszont feltűnést keltett, hogy az egyházi méltóságot egy pap tartotta az ölében.

A meghökkentő jelenetet megörökítő videók felkerült az internetre, ahol rövid időn belül virálissá váltak. Persze, van érthető magyarázat: az érseket valószínűleg biztonsági okokból tartotta az ölében a pap, hogy nehogy véletlenül kiessen a nyitott lovashintóból. De attól még nem lesz kevésbé vicces.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Vonat sodort el egy autót Gyimesközéplokon, mentőhelikoptert is riasztottak
Székelyhon

Vonat sodort el egy autót Gyimesközéplokon, mentőhelikoptert is riasztottak

Vonatbaleset történt Gyimesközéplokon, Antalokpataka településen szerdán dél körül. Hárman sérültek meg, egyikük súlyosan, ezért mentőhelikopter is a helyszínre érkezett.

// még több főtér.ro