A permester majdnem elérte, hogy leszereljék az üdvözlőtáblát, de csak majdnem.
Mégis maradhat a kétnyelvű (román és magyar) üdvözlő tábla Brassó és Kovászna megye határában, és ettől lesz Dan Tanasă olyan bús hazafi.
A székelyföldi önkormányzatok ellen több mint 160 pert indító Tanasă nem nagyon kedveli a magyarokat, ezt már tudjuk egy ideje. 2019 elején sem kedvelte a magyarokat (meg azelőtt se, meg azután se), akkor épp két megye közé pár éve kihelyezett kétnyelvű feliraton akadt meg a szeme. Az egyik felét értette, a másik felét nem, mert az magyarul volt.
Zavarta őt ez.
Így hát az általa alapított Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) bírósághoz fordult, a bíróság pedig első fokon igazat is adott neki, arra kötelezve az illetékeseket, hogy szereljék le onnan azt a táblát, és tegyenek oda egy becsületes román feliratot.
A Brassó megyei tanács azonban fellebbezett az alapfokú ítélet ellen, most pedig az RMDSZ Brassó megyei szervezete örömmel jelentette be a Facebook-oldalán, hogy jogerősen nekik adott igazat a bíróság, így a tábla maradhat.
‼ ? ‼
Fontos pert nyertünk: MARAD a többnyelvű felirat a megyehatárban!
?Több éve már, hogy Brassó és Kovászna megye...
Közzétette: RMDSZ Brassó megyei szervezete – 2021. február 25., csütörtök
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
… Csíkszeredát megszórták igazán „magyarbarát” Simion-idézetekkel… és a hisztis Ilie Năstase kiizzadta magából, ki a jó elnök és ki a rossz.

George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.

… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.

Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is Nicușor Dan támogatására szólít fel.

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.

A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.

Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.

Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Az iskolákban pedig nemsokára biztonsági kamerák figyelik az osztálytermeket. Május elsejei hírmix.