// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Dagad a botrány egy kézdivásárhelyi idősotthon körül egy valószínűleg elhanyagolt beteg halála miatt

// HIRDETÉS

Az intézmény vezetősége pénteken nem engedte be a nép ügyvédje által küldött delegációt az otthonba.

A botrány tavaly decemberben azzal kezdődött, hogy meghalt a kézdivásárhelyi Zenóbia Idősek Otthona egyik bentlakója, akinek a külföldön élő lánya azt állította, hogy 81 éves édesanyját rosszul gondozták, nem etették és fürdették rendesen, ráadásul amikor rosszul lett, dehidratált állapotban szállították a kórházba. Az intézmény vezetője, Szabó Jolán cáfolta a vádakat, papírokkal igazolta, hogy naponta háromszor étkeztetik a bentlakókat, és többször is mosdatják őket.

A sajtóban az otthont védő álláspont is megjelent, de voltak olyan bennfentesnek tűnő hangok is – főleg névtelen hozzászólások formájában –, amelyek szerint az otthont sürgősen be kellene záratni. A botrány nyomán elkerülhetetlenné vált az, hogy az illetékes állami szervek vizsgálatok egész sorát indítsák az intézményben. A tisztiorvosi szolgálat és az egészségügyi minisztérium küldöttsége nem talált olyan rendellenességet, amely az ügyhöz kapcsolódna. A fogyasztóvédelem viszont lejárt szavatosságú hús és förtelmesnek nevezett állapotok miatt értesítette a közegészségügyet, az élelmiszerbiztonságot és az ügyészséget, ugyanakkor több mint 12 ezer lej büntetést szabott ki. Az intézményvezető ekkor is cáfolt, állítása szerint többek között azért büntették meg őket, mert nem volt felcímkézve a fagyasztóban levő hús.

Pénteken a nép ügyvédje is úgy gondolta, ideje meggyőződnie az intézményben uralkodó állapotokról, csakhogy az általa küldött delegáció tagjait nem engedték be az épületbe, mert nem jelezték e-mailben a látogatási szándékukat. A nép ügyvédje sajtóközleményben tudatja, hogy a Zenóbia Idősek Otthona megtagadta azt, hogy a helyszínen vizsgálódjanak és az intézmény vezetősége nem írta alá a jegyzőkönyvet sem.

Az ombudsmani intézmény azt is közölte, Románia Alkotmánya garantálja, hogy mindannyiszor bejelentés nélküli látogatást tegyenek egy vizsgálat során, ahányszor felmerül, hogy sérül az élethez, a fizikai és pszichikai integritáshoz vagy az egészség megőrzéséhez való jog. Az incidens miatt értesítették a szociális védelemért is felelős munkaügyi minisztériumot, illetve a Kovászna megyei szociális felügyelőségeket, melyek az idősotthonok működési engedélyéért is felelnek, így minden bizonnyal lesz folytatása az ügynek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro