Nagyváradon pedig a kórházban verekedett össze három orvosnő a származásuk és egy férfi kollégájuk miatt.
„Bizonyos anomáliák” megjelenése miatt az oktatásügyi minisztérium felülvizsgálja az érdemösztöndíjak frissen módosított és az idei tanév kezdetétől alkalmazott rendszerét – jelentette be csütörtökön Florian Lixandru államtitkár.
Azok a „bizonyos anomáliák” pedig olyan, valóban groteszk helyzeteket jelentenek, amelyekben több iskolában is gyakorlatilag átmenőjegy alatti tanulmányi átlaggal rendelkező diákok kaptak havi 450 lejes érdemösztöndíjat, miközben más iskolákban 9-es fölötti átlagú tanulók lemaradtak az ösztöndíjról.
A médiában két ilyen eset is megjelent: egy ploiești iskolában 4,59-es átlaggal is kapott érdemösztöndíjat egy diák, egy másik Prahova megyei középiskolában pedig 1,97-es átlagért járt az elvileg kiváló tanulmányi eredmények elismeréseképpen folyósított ösztöndíj. Mindez pedig úgy történhetett, hogy az illetékesek egyszerűen csak alkalmazták az új törvényes előírást, miszerint minden iskolai osztály diákjainak legjobb 30 százaléka érdemösztöndíjat kap, tanulmányi átlagától függetlenül.
A botrányos helyzetek nyilvánosságra kerülés után a minisztérium most felkérte a megyei tanfelügyelőségeket, hogy sürgősen, hétfőig összesítsék és továbbítsák az ösztöndíjak helyzetét, hogy aztán az oktatásügyi kormányzat megvizsgálja az adatokat és ennek függvényében javaslatot tegyen a tanügyi törvény módosítására.
„A törvényt a parlament hozza. Mi nem teszünk egyebet, mint gyakorlatba ültetjük a törvény előírásait” – mentegetőzött a tanügyi államtitkár.
Hajba kapott három rezidens orvosnő szerdán a nagyváradi megyei kórház járványosztályán. A három feldühödött nőt az osztályvezető orvos választotta szét, csütörtök reggel pedig meg kellett jelenniük a kórházigazgató előtt, hogy elmondják, mi is történt.
Dr. Gheorghe Carp, a megyei kórház menedzsere csütörtökön elmondta a Bihoreanul című helyi lapnak, hogy az ügyben vizsgálatot rendelt el, a verekedés ügye a kórház fegyelmi és etikai bizottságai elé kerül. A fegyelmi eljárás nyomán a három rezidens orvosnő fizetéslevonásra, de akár munkaszerződésük felbontására is számíthat.
A kórház vezetője szerint a három orvosnő egy WhatsApp-üzenetváltás nyomán esett egymásnak. Egyikük azt írta, hogy tetszik neki a kórház egyik férfi orvosa, mire kolléganői dühösek lettek. A vita elmérgesedett és tettlegességig fajult – mondta az intézményvezető.
Az Antena1 televízió úgy tudja, a vita a három résztvevő származása miatt mérgesedett el, az egyik orvosnő ugyanis olténiai, a másik máramarosi, a harmadik pedig bihari, egyikük pedig megeresztett egy viccet a másik szülőhelyével kapcsolatban.
Nemrég joggal keltett riadalmat Romániában, főleg a Duna-delta Ukrajnával határos régiójának lakói körében, hogy a Duna-menti orosz folyami kikötővárosok ellen bevetett orosz támadódrónok közül néhány román területen csapódott be. Ezeket a drónokat vagy az ukrán légvédelem lőtte le, vagy pedig a robotrepülőgépek irányt tévesztve csapódtak földbe Tulcea megyében, nem arról van szó, hogy Oroszország célzottan Romániára irányította volna őket.
A nyilvános információk szerint eddig legalább négy ilyen incidens történt, három a Duna romániai partján, egy pedi alig tíz kilométerre Tulcea városától. A védelmi minisztérium akkor azt közölte: a román haderőnek nincsenek eszközei az orosz kamikaze-drónok berepülésének megakadályozására.
Azóta azonban jelentős előrelépés történt ezen a téren. Alig egy héttel ezelőtt röppent fel az információ: rövidesen Európa legfejlettebb drónellenes rendszerét üzemeik be a román–ukrán határ duna-deltai szakaszán, Klaus Iohannis államfő pedig október elején arról beszélt, hogy az orosz drónik elleni román védekezés kérdése a NATO csúcsvezetésében is napirendre került.
Iohannis csütörtökön Brüsszelben bejelentette: a drónvédelmi rendszer működésbe lépett a Deltában. A térség légterét figyelő radarok korábban csak 600 méter fölött voltak képesek pásztázni és érzékelni a berepülő tárgyakat, most azonban majdnem a talajszintig működnek. A rendszer egyes elemei romániai katonai egységektől származnak, másokat a szövetséges országokból hoztak.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Szász parasztházak német és holland tulajdonban, brit családok – akár maga Károly király – által felújított vendégházak, olasz és osztrák agrárbefektetők, Székelyföldön magyar vállalkozók.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!
… hétvégi dróneső: a román légierő a harmadik idegen drónnal végzett vasárnap reggel… és a hegyimentők hatalmasat teljesítettek egy magashegyi mentés során.
… hétvégi dróneső: a román légierő a harmadik idegen drónnal végzett vasárnap reggel… és a hegyimentők hatalmasat teljesítettek egy magashegyi mentés során.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.