Fegyverviselési engedélyekkel üzérkedett.
Nem a kormányváltás, hanem a saját mohósága miatt kell távoznia tisztségéből Krassó-Szörény megye prefektusának: Matei Lupu csütörtökön benyújtotta lemondását Marcel Vela belügyminiszternek, miután a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) előző nap bírói felügyelet alá helyezte bűnszervezetben való érintettség miatt.
A prefektust azzal gyanúsítják az ügyészek, hogy a megyei rendőr-főkapitányság fegyverekkel foglalkozó osztályának illetékesei az ő személyes ajánlására adtak ki fegyverviselési engedélyt többek között hozzá közel álló személyeknek is.
Az érintettek anélkül kapták meg az engedélyeket, hogy részt vettek volna a fegyverek szakszerű használatának elsajátítását szolgáló tanfolyamokon.
Ennek nyomán vidáman vadászgattak anélkül, hogy az ilyenkor szükséges alapvető ismeretekkel rendelkeztek volna.
Az eredmény: egyikük augusztusban vadászat közben a saját testvérét lőtte meg.
Marcel Vela belügyminiszter csütörtökön elmondta: az ügyet úgy kezeli, mint egy „betegséget”, akik pedig vétkeztek, azoknak fizetniük kell.
Az ügyben összesen tíz személyt állítottak elő kihallgatásra, közülük ötöt őrizetbe vettek.
Köztük van a Krassó-Szörény megyei rendőr-főkapitányság fegyverekkel és lőszerekkel foglalkozó osztályának vezetője is.
Akinek most a prefektussal együtt bele kell törődnie, hogy a pancser vadászok támogatása miatt most őket vadászták le.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.

Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.