// 2025. október 24., péntek // Salamon

Csótány, kosz, lejárt termékek – a kolozsvári gigapláza kajarészlegének ínyencségei (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

A fogyasztóvédelem olyan súlyos szabálytalanságokat tapasztalt a Iulius Mall-ban, hogy kilenc vendéglátóhelyet azonnal bezáratott, míg nem tesznek rendet.

Az egyik vendéglátóhely elleni lakossági panasz miatt tért be kedden a kolozsvári Iulius Mall bevásárlóközpont kajaudvarába a fogyasztóvédelem, és ha már ott járt, megnézte, mi a helyzet a többi konyhán is. Ahány étterembe benéztek, annyi büntetést állítottak ki, szám szerint kilencet, összesen 245 ezer lej értékben.

A fogyasztóvédelem beszámolója szerint többek között jelentős mennyiségű csótányt, lejárt termékeket, nem állandó hőmérsékleten tárolt élelmiszereket, rozsdás és mocskos hűtőládákat, tárolásbeli gondokat észleltek. Öt konyhát bezárattak, míg nem oldódnak meg a jelzett problémák, egy másik helyet azért csukattak be, mert egyszerre főztek és renováltak benne. Összesen 4500 lej értékű, fogyasztásra alkalmatlan élelmiszert vontak ki a forgalomból.

A Iulius Mall még kedden közleményben kért bocsánatot a vásárlóitól, és jelezte, hogy az észlelt problémákat máris orvosolták, így a fogyasztóvédelem engedélyével újra működik az ételudvar.

Ahogy mondani szokás, nincs itt semmi látniváló...

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német
Krónika

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német

Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Ezután az elektromos kerékpárokra és rollerekre is biztosítást kell kötni
Székelyhon

Ezután az elektromos kerékpárokra és rollerekre is biztosítást kell kötni

Elfogadta szerdán a képviselőház döntő házként azt a törvénytervezetet, amely kötelezővé teszi a gépjármű-felelősségbiztosítást az elektromos kerékpárok és rollerek esetében is.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap