Végre megvannak a népszámlálás végeredményei, de nem túl biztatóak.
Az új kormány programjának alapelvét képező „gazdasági hazafiság” jegyében pénteken két intézkedést is elfogadott a kormány. Egyrészt bevezették az úgynevezett árréskorlátozást az alapélelmiszerek esetében, ami azt jelenti, hogy a rendelet érvénybe lépésétől számított három hónapban az említett élelmiszerek forgalmazói és eladói nem szerezhetnek akármennyi hasznot az illető termékeken. A feldolgozók és a kiskereskedők által alkalmazható maximális árrés erre az időszakra 20, a nagybani forgalmazók esetében pedig legfeljebb 5 százalékos lehet. Sokan, köztük maguk a gazdák, máris arra figyelmeztetnek, hogy ez az intézkedés szinte biztosan a termelőkön, főleg a kistermelőkön fog csattanni, akik már így is nevetségesen kevés pénzért tudják eladni az általuk megtermelt javakat, és az esetleges állami kompenzációkból (mint amit a gabonaválság kezelésére folyósítanak) sem kapnak annyit, hogy a kárukat fedezni tudják. A kormány képviselői ezzel szemben azzal védekeznek, hogy semmiképpen sem a gazdák fogják megszívni az intézkedést, hiszen csak az áruforgalom többi szereplőjére érvényes az árrésszabályozás, a gazdáknak nem szabtak ilyen feltételeket. Nekik majd a felvásárlók fognak feltételeket szabni, akik nyilván még kevesebbet fognak fizetni a terményekért, ha az állam korlátozza a hasznukat. A másik intézkedés a hazai élelmiszeripart igyekszik fellendíteni: 600 millió eurós költségvetést különítettek el azon hazai élelmiszeripari vállalatok számára, amelyek feldolgozóüzemeket akarnak nyitni Romániában.
Pénteken tették közzé a tavalyi népszámlálás végleges eredményeit. Így végre kiderült az is, hogy a cenzuson összesen 19 053 815 állandó romániai lakost számoltak össze, amiből 1 002 151-en (5,23%) vallották magukat magyarnak. Összességében viszont csak valamivel több, mint 16,5 millió ember nemzetiségét jegyezték fel, a maradék, csaknem 2,5 millió lakos nemzetisége ismeretlen. Az említett 16,5 millióhoz képest a magyarok aránya 6,05%, az előző népszámláláson feljegyzett 6,5%-hoz képest. Ez számszerűen azt jelenti, hogy mintegy 225 ezerrel csökkent a magyarok száma az országban az elmúlt 11 évben. A magyarok számaránya Hargita (79,5%) és Kovászna megyében (66,7%) a legmagasabb. Településekre lebontva Marosvásárhelyen írták össze számszerűen a legtöbb, 40 604 magyar lakost, Sepsiszentgyörgy pedig első alkalommal előzte meg Kolozsvárt: előbbit 34 678, míg utóbbit már csak 33 603 magyar lakja.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.