// 2025. július 29., kedd // Márta, Flóra

Csökken az érvénytelen levélszavazatok aránya

// HIRDETÉS

De még mindig kiugróan magas: a külhoni szavazók ötöde nem tudta helyesen kitölteni az azonosító nyilatkozatot.

Már 50 ezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfő reggel óta, a visszaérkezett iratok ötöde érvénytelen - derül ki az iroda internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu csütörtöki adataiból.

A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az áprilisi országgyűlési választáson. Az NVI nyilvántartása szerint a csaknem 200 ezer választásra jogosult levélszavazó közül már 97 ezren leadták szavazatukat. Postán majdnem 32 ezer levélszavazat érkezett be, a külképviseleteken 65 ezret adtak le, és ebből a 65 ezerből 43 ezret már eljuttattak az NVI-hez, vagyis oda már 76 ezer szavazási irat érkezett be.

Az NVI három nap alatt tehát 50 655 szavazási iratot ellenőrzött, és ebből 40 292 volt érvényes.

Hétfő reggel óta huszonöt gépen, két műszakban összesen százan ellenőrzik a levélszavazatokat: az egyik munkatárs diktálja az azonosító nyilatkozaton szereplő adatokat, a másik pedig egybeveti a nyilvántartásban lévőkkel. 

Ha a válaszborítékban lévő azonosító nyilatkozat formailag megfelel a törvényi előírásoknak, külön dobozban gyűjtik a névtelen, szavazólapot tartalmazó borítékot. Ezeket a szavazás napján este 7 óra után bontják fel, majd beszkennelik a szavazatokat.

Az NVI arra számít, hogy körülbelül 80 ezer levélszavazat érkezik az irodához a szavazás estéjéig.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán
Főtér

Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán

Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.

Kisvárosnyi ember kapott speciális nyugdíjat a múlt hónapban
Krónika

Kisvárosnyi ember kapott speciális nyugdíjat a múlt hónapban

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.

Értelmiség: hülye nép! Kormány: adjunk kevesebb kultúrát!
Főtér

Értelmiség: hülye nép! Kormány: adjunk kevesebb kultúrát!

Bezzegrománia bajban van. A lufi kipukkant, ráadásul az ország szinte beleesett a választási nackógödörbe. Az elit szerint a nép a hibás. És akkor most a kormány belerúg a kultúrába. Ki érti ezt?

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség
Székelyhon

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség

Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki több éves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson
Krónika

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson

Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.

Fényes nappal támadt a medve Homoródalmáson – kilőtték
Székelyhon

Fényes nappal támadt a medve Homoródalmáson – kilőtték

Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.

// még több főtér.ro