// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Csíksomlyóra jön Ferenc pápa

// HIRDETÉS

Kürtölte szét a Q Magazine az államelnöki hivataltól szerzett értesülését. Tavaly ezt már többször cáfolták.

Klaus Iohannis államfő és a katolikus egyház meghívására tavasszal Romániába jön Ferenc pápa, kürtölte világgá ma délután a Q Magazine, amely bevallása szerint az államelnöki hivataltól szerezte az értesülést.

Mi több, az értesülés szerint a pápa nemcsak Bukarestbe, hanem Csíksomlyóra, Balázsfalvára és a moldvai katolikusok központjába, Iași-ba is ellátogat. Még mielőtt bárki is felbuzdulna a pápalátogatás hírére, ne feledjük, hogy az elmúlt évben legalább kétszer-háromszor felröppent már, és a katolikus egyház mindannyiszor cáfolta.

A Q Magazine most azt állítja, az értesülést holnap az államelnöki hivatal nyilvánosan is meg fogja erősíteni.

A tudott/vélt/sejtett/áhított látogatás programja Bukarestben indul május 31-én, írja a lap: a pápa a reptérről a Cotroceni palotába megy, ezután a pátriárkai hivatalban találkozik Daniel ortodox pátriárkával és a BOR zsinatjával, majd közösen imádkoznak a nemzet megváltásának szentelt ortodox katedrálisban. Ez az esemény nyilvános lesz.

Innen a bukaresti Szent József katolikus katedrálisba megy, ahol misét celebrál, a következő napokban pedig vallási ünnepségeken vesz részt Iași-ban, Csíksomlyón és Balázsfalván.

Ha tényleg jön Ferenc pápa, akkor ő lesz a második pápa, aki Romániába látogat. II. János Pál pápa 1999-ben járt Romániában, ő volt az első pápa az 1054-es nagy egyházszakadás óta, aki ortodox többségű országba látogatott.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Több mint egy tonna illegális zsákmánnyal bukott le két orvhalász – hírmix
Főtér

Több mint egy tonna illegális zsákmánnyal bukott le két orvhalász – hírmix

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro