// 2026. március 16., hétfő // Henrietta

Családjával tölthette az éjszakát Adrian Năstase

// HIRDETÉS

Oszter Sándor hasonmásversenyen is indulhatna a csütörtök este szabadlábra helyezett Adrian Năstase. Hogy készül-e erre, nem tudni, tény viszont, hogy az éjszakát már családja körében tölthette cornui rezidenciájukon.

Családja cornui rezidenciáján töltötte az éjszakát Adrian Năstase volt kormányfő, miután feltételesen szabadlábra helyezték. A szabadlábra helyezésről csütörtökön hozott jogerős ítéletet az Ilfov megyei törvényszék.  A szociáldemokrata politikust idén januárban másodszor ítélték letöltendő szabadságvesztésre: négy évet kapott egy korrupciós perben, miután 2012-ben két év szabadságvesztést róttak ki rá egy másikban. Tekintettel arra, hogy visszaesőnek minősült, összbüntetését négy és fél évre súlyosbította a bíróság: ebbe az első ítélet nyomán letöltött kilenc hónapot is beszámították.
A jogszabályok értelmében a hatvan év feletti, jó magaviseletű elítéltek büntetésük harmadának letöltése után kérvényezhetik feltételes szabadlábra helyezésüket. Năstasénak még az így számolt másfél évet sem kellett leülnie, mert a börtön illetékes bizottsága további 105 napot levont arra hivatkozva, hogy a politikus rabsága idején könyveket írt, és előadásokat tartott a többi fegyencnek.
Năstase szabadlábra helyezését követően elmondta: mivel polgári jogainak gyakorlásától kilenc évre eltiltották, politikai pályafutását nem folytathatja, viszont különböző multinacionális cégektől, sőt egy külföldi kormánytól is kapott már állásajánlatokat.

A volt politikus azért politikai témákban is kifejtette véleményét. Szerinte előre hozott parlamenti választásokat kellene tartani, hogy erős törvényhozás jöjjön létre, és az amnesztiatörvényt is megreformálná, mivel – legalábbis jelenlegi formájában – túlhaladott intézménynek tartja a börtönrendszert.

A volt kormányfő szabadlábra helyezését első fokon júliusban rendelték el: ez ellen fellebbezést nyújtott be a korrupcióellenes ügyészség (DNA) arra hivatkozva, hogy a volt miniszterelnök semmi jelét nem adta annak, hogy megbánta volna bűntetteit.
Mint ismeretes, a két évvel ezelőtti, első ítélet abban találta vétkesnek Năstasét, hogy illegálisan finanszírozta 2004-ben elnökválasztási kampányát. Idén januárban a politikust vesztegetés elfogadása és a vád egyik tanújának megzsarolása miatt ítélték szabadságvesztésre
.

Kép: Digi24.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig
Főtér

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Hamarosan benyújthatók a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmei
Krónika

Hamarosan benyújthatók a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmei

Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent
Főtér

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház
Székelyhon

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház

Már nem számítanak kuriózumnak Székelyföldön a szalmabála házak, de tény, hogy nem választják túl sokan ezt a fajta építkezést, talán azért, mert ódzkodnak az ismeretlentől: három házba látogattunk el, vendéglátóink pedig az építkezésről meséltek.

// még több főtér.ro