Ha az olaj világpiaci ára csökken, azt nem követik olyan lelkesen.
Négy hónap leforgása alatt mintegy negyedével csökkent a kőolaj világpiaci ára, ám a romániai autósok ennél jóval kisebb mértékben tankolhatnak olcsóbban – derül ki a Maszol.ro összeállításából. A romániai piac csak akkor követi a világpiaci tendenciát,ha drágulásról van szó, ha csökken az ár, akkor már nem.
Az üzemanyag-forgalmazók csak akkor reagálnak a kőolaj világpiaci árának változására, ha érdekükben áll. Ha a kitermelők drágítanak, az árváltozás elképesztően rövid időn belül érezteti hatását a romániai benzinkutaknál, mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk az autósoknak. Az energiahordozó világpiaci árának csökkenése ellenben sokkal lassabban és kisebb mértékben gyűrűzik be a honi üzemanyagtöltő állomásokra.
A Brent olajfajta ez év júniusának második felében hordónként mintegy 115 dollárba került. Azóta folyamatosan csökkenő tendencia érvényesül, jelenleg a Brent ára kevéssel haladja meg a 85 dollárt, ami azt jelenti, hogy négy hónap leforgása alatt hozzávetőleg 25 százalékkal lett olcsóbb.
Az üzemanyagok hazai ára ugyanakkor lényegesen kisebb mértékben csökkent. Június végén az egyik Bihar megyei OMV üzemanyagtöltő állomásnál a gázolaj literje 6,32 lejbe, míg a benziné 6,34 lejbe került. Egy hónappal később ugyanazon kútnál a gázolaj literjéért 6,28 lejt, a benzinért pedig 6,12 lejt kellett fizetni. Ugyanott jelenleg 5,98 lejbe kerül a gázolaj, míg a benzin 5,87 lejbe.
Ez az ármozgás tendenciájában és arányában a teljes hazai piacra érvényes. Tehát a benzin mintegy 8, a gázolaj pedig 7 százalékkal olcsóbb most, mint négy hónappal ezelőtt, vagyis az üzemanyag ára kb. negyedannyival csökkent, mint a kőolajé az adott időszakban. A tetemes különbség nem magyarázható a valutaárfolyam ingadozásával, ugyanis a Román Nemzeti Bank adatai szerint júniusban a dollár hivatalos átlagárfolyama 3,23 lej volt, ma pedig 3,48 lejt fizetnek egy dollárért, az eltérés tehát csupán 8 százalék.
„A hazai piac csak akkor követi a világpiaci tendenciát, ha drágulásról van szó, ha csökken az ár, akkor már nem” – jelentette ki, a helyzetet kommentálva Augustin Hagiu, a közúti fuvarozók érdekvédelmi szervezetének az elnöke. Hollandiában, Németországban és Luxemburgban több mint kétszeres, Dániában pedig két és félszeres volt az üzemanyagok árcsökkenése az elmúlt hónapokban a romániaihoz képest.
További részletek a linken.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Tragikomédia országszerte.
Tragikomédia országszerte.
Egy ifjú gengszter pedig egy pékségben fenyegetőzött a revolverével, ám ez rossz ötlet volt.
Egy ifjú gengszter pedig egy pékségben fenyegetőzött a revolverével, ám ez rossz ötlet volt.
… és kitört a botrány Klaus Iohannis privát golfpályácskája kapcsán… továbbá hahó, kauflandos halimádók, van pár termék, ami csúnyán fertőz, tessék figyelni!
… és kitört a botrány Klaus Iohannis privát golfpályácskája kapcsán… továbbá hahó, kauflandos halimádók, van pár termék, ami csúnyán fertőz, tessék figyelni!
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Klaus Iohannis politikai karrierjének további iránya még ismeretlen, a tanácsadói azonban már a következő kihívásokra készülhetnek. A múlt héten mindennapra jutott egy medvelátogatás Hargita megyében.

Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.
Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.