// 2026. március 18., szerda // Sándor, Ede

Craiovára telepítik az új NATO-dandárt

// HIRDETÉS

Ezt Klaus Iohannis államfő jelentette be a védelmi tanács ülése után.

Olténia fővárosába, Craiovára telepítik a NATO Romániában megalakítandó nemzetközi dandárját, amely várhatóan jövőre éri el kezdeti, és 2018-ban teljes operatív kapacitását - jelentette be Klaus Iohannis államfő kedden, a legfelső védelmi tanács (CSAT) ülése után.

A CSAT keddi határozata értelmében az iraki és afganisztáni missziókban rendszeresen részt vevő craiovai „Rovine" II. gyalogos dandár alakul át nemzetközi NATO-dandárrá. Az már a júliusi NATO-csúcs után kiderült, hogy a romániai dandárba Lengyelország egy századot, Bulgária pedig 400 katonát küld. Keddi sajtóértekezletén az elnök elzárkózott annak közlésétől, kik azok a további NATO-szövetségesek, akikkel Románia tárgyalásokat folytat a részvételről: ezt majd akkor teszik közzé, ha felajánlásuk véglegessé válik - mondta Iohannis.

A nemzetközi dandár létrehozásáról az észak-atlanti szövetség varsói csúcsértekezletén született döntés. A NATO döntéshozatali szerve Oroszországtól tartó tagállamai kezdeményezésére július 8-án a szövetség keleti és déli szárnyának megerősítéséről döntött: négy zászlóalj rotációs rendszerben fog állomásozni Lengyelországban és a balti államokban, Romániában pedig egy nemzetközi összetételű dandárt hoznak létre.

Az előző, 2014-es walesi csúcsértekezlet határozatai értelmében a NATO Romániában, Bulgáriában, Lengyelországban és a három balti országban úgynevezett integrációs egységeket (NFIU) hozott létre gyorsreagálású erői számára, Romániában és Lengyelországban pedig egy-egy új hadosztály-parancsnokság létesült.

Craiova mintegy 60 kilométernyire található a deveselui katonai támaszponttól, ahol májusban felavatták az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai elemeit.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…
Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

// még több főtér.ro