Intrika! Belháború! Sértegetések! Pornó!
Megvonta a politikai támogatást a Kolozs megyei PNL Mihai Seplecantól, aki néhány hónapja a megyei tanács elnöke. Róla valószínűleg az a legérdekesebb infó az utóbbi évekből, hogy Szeplekanról románosította a nevét, de nem ezért akarják a liberálisok leváltani, hanem többek között amiatt – ahogy Alin Tişe Kolozs megyei PNL-szenátor kérte a minap –, hogy közvetlenül őt terheli a felelősség a Kolozsvárt és környékét kiszolgáló ideiglenes szeméttároló meg nem épüléséért.
Tişe azt kérte két héttel ezelőtt, hogy Seplecan – aki szerinte emellett önfejűen dönt, ahelyett, hogy konzultálna a párttal –
különben a PNL megvonja tőle a politikai támogatást.
A szenátor azt is a szemére vetette pártbeli kollégájának, hogy hazudott, félrevezette a közvéleményt, hogy politikai tőkéjét növelje. Mert hogy Seplecan azt állította, ő volt a győztese A kolozsvári reptér egymilliomodik utasa című kampánynak, amelyet a Tarom rendezett, és az azzal járó díjat és dicsőséget nagylelkűen átengedte egy hölgynek.
A megyei PNL csütörtök este döntött Seplecan kipaterolásáról, ami azt jelenti, hogy leváltják a megyei tanács éléről. Csakhogy a politikus visszatámad. Azzal vádolja Marius Nicoară-t, a megyei szervezet elnökét, hogy a PDL segítéségével próbálja kirúgni őt (a PNL ugyanis egyesült a PDL-vel).
Sőt, kéri Nicoară szenátor lemondását, aki szerinte a nyugdíjtörvény megszavazása közben
aki néhány hónapja ittasan okozott balesetet, és aki az utóbbi hét évben semmit nem dolgozott, ehelyett viszont golfozott.
Seplecan nem akar lemondani, pedig előbb-utóbb úgyis tisztség nélkül marad, mivel a törvény értelmében megszűnik a mandátuma annak az önkormányzati tisztségviselőnek, akitől pártja megvonja a politikai támogatást.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.
Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.