Aradon elég sok vizet megspóroltak egy egyszerű változtatással. Tömegesen bocsájtják el a dolgozókat egy besztercei gyárból.
Részletes és szomorú riportot közölt a Hotnews portál pénteken: a Beszterce-Naszód megyei legnagyobb munkáltató, a német kézben lévő Leoni kábelgyár 400 alkalmazottját bocsájtja el. A tömeges elbocsátások okai között elsősorban az szerepel, hogy a többnyire kábeleket, optikai szálakat és egyéb vezetékeket előállító gyárnak az elektromos autóiparból származó megrendelései jelentősen csökkentek. A besztercei gyárnak jelenleg 4400 alkalmazottja van, a cég országszerte 12 000 embernek ad fizetést – az alkalmazottak az elmúlt hét folyamán tudták meg, hogy a besztercei kirendeltség a munkások 10 százalékától tervez megszabadulni, sokan a sajtóból értesültek a határozatról. A gyár vezetői napok óta feltűnően diszkréten, a város egyik hoteljének konferenciatermében tartották gyűléseiket, távol a sajtómegkeresésektől. A Leoni munkásai, akiket meg szerettek volna kérdezni a történtekről, vagy azt nyilatkozták, hogy nem tudnak semmit és a fejük fölött döntenek, vagy a sokadik megkeresés után végül felső irányításra buszokba ültették őket a gyár egy, idegeneknek nem látogatható területén, amire eddig nem volt példa. Az általános közhangulat a bizalmatlanság, az emberek nem szívesen nyilatkoznak a gyár belső körülményeiről és az aktuális intézkedésről. Néhányan azonban hangsúlyozták: rengeteg a munka és a kicsi a fizetés, egy szakszervezeti képviselő pedig elmondta, hónapok óta kevesebb pénzt kapnak, mint annak előtte. Beszterce polgármestere szerint a gyár elbocsátott munkásai jobbára képzetlen munkaerő, akiket a Leoni tanított be valójában, és úgy gondolja, nincs olyan ember Besztercén, aki ne akarna valahol valamit dolgozni, és ha keresne, ne kapna munkát. A Beszterce-Naszód megyei kereskedelmi- és iparkamara elnöke, Vasile Bar szintén optimista ami a munkavállalást illeti, ugyanakkor hozzáteszi: „Vissza akarnak menni ’89 előttre? Azt akarják, hogy a munkásosztály domináljon? Ez itt a kapitalizmus!”. A munkaelosztó hivatal részéről Otilia Râpan már nem ennyire derűlátó: a felmérések szerint június 30-án a megyében a munkanélküliségi ráta 3,74% volt, 4331 munkanélkülivel, akik közül 1848-an munkanélküli segélyben is részesültek. Az ügynökség legutóbbi, júniusi közleménye szerint azonban mindössze 116 munkahely volt elérhető a megyében. A német Leoni nemcsak Romániában tervez leépítéseket, hanem Bulgáriában is, ahol az észak-bolgár Plevna városában egy komplett gyárat bezáratott. Ez a térség legnagyobb kapacitással rendelkező ipari létesítménye volt – a cég hamarosan a szerbiai Nišben tervez gyárat nyitni.
Az aradi városháza bejelentette, hogy egy év alatt több mint 27 millió liter vizet sikerült megtakarítani, miután fű helyett varjúhájjal – a Sedum nemzetségbe tartozó növénnyel – zöldítették a villamosvonalakat. Az aradi villamosvonalakat 30 ezer négyzetméternyi területen zöldítették, a fűről való átváltás csökkentette az öntözési igényt. Az esztétikai komponens mellett a zöldsávok számos előnnyel járnak: hűsítő hatásuk van, megkötik a CO2-t és a mikrorészecskéket, csökkentik a zajszennyezést, visszatartják és tisztítják az esővizet, mindezt alacsony fenntartási költségek mellett. A varjúháj egyik legnagyobb előnye, hogy öntözés nélkül is fenntartható, és jelentősen hozzájárul a városi környezet vízkészleteinek megtakarításához, ráadásul a növények árnyékban több mint 40 fokos hőmérsékletet is túléltek, és csak a vörös árnyalataira változtatták a színüket.
A magyar miniszterelnököt Ciolacu arra kérte többek között, hogy a tavalyihoz képest kicsit fogja vissza magát idén, ami a szombati, Tusványoson tartandó beszédét illeti. Ezen felül a két kormányfő informális fővárosi reggelije úgy zajlott, ahogy „két szomszédos ország vezetői közt szokás”, mondta Marcel Ciolacu. A találkozón Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is jelen volt. A tárgyalásukon jobbára pragmatikus beszélgetés zajlott, ami során a két országnak egyaránt fontos témákat érintették, mint például a Bukarest-Budapest gyorsvasút (erről már a tavaly is beszéltek) mihamarabbi megépítése és a megvalósítási tervek konkretizálása, vagy Románia szárazföldi schengeni csatlakozása, amelyet Magyarország kiemelt célként is meglenget a jelenlegi EU-Tanács elnöksége ideje alatt.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Megszületett Soós Zoltán hetedik gyereke – jelentette be Facebook-oldalán Marosvásárhely polgármestere.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.