// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

„Világhódítóvá” vált az erdélyi zászlótudományi egyesület

// HIRDETÉS

Az erdélyi szervezet a világszövetség egyetlen romániai tagja lett.

Szép sikert könyvelhet el Erdély a címer- és zászlótan terén: a Zászlótudományi Egyesületek Világszövetségének (Fédération internationale des associations vexillologiques – FIAV) tagjává fogadták az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesületet. Erről a Világszövetség Ljubljanában tartott közgyűlése döntött.

Ezáltal a sepsiszentgyörgyi székhelyű szervezet a FIAV egyetlen romániai aktív tagjává vált.

A nemzetközi szervezet közgyűlését kedden délután tartották meg a héten, 11-e és 15-e között zajló Zászlótudományi Világkongresszus keretében.

Az erdélyi egyesület közleménye szerint a tagfelvételi kérelmét a szervezet elnöke, dr. Szekeres Attila István, a Nemzetközi Címertani Akadémia levelező tagja ismertette.

Elmondta, a 2014-ben alakult, következő év január 6-án hivatalosan bejegyzett Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület sikeres nemzetközi szereplései között említhető előadással való részvétel a 32., 33. és 34. Genealógiai és Címertani Világkongresszuson 2016-ban Glasgowban, 2018-ban a franciaországi Arrasban és 2021-ben Madridban, a 27. Zászlótudományi Világkongresszuson 2017-ben Londonban, a 4. Európai Címer- és Zászlótudományi Konferencián 2018-ban a lengyelországi Cieszynben.

Az egyesület partnerségében öt szakkönyv jelent meg, és 2019-ben tagjává fogadta  a Genealógiai és Heraldikai Világszövetség is.

A FIAV közgyűlése ugyanakkor inaktivitás okán felfüggesztette a Magyarországi Zászló Társaság tagságát.

A hivatalosan be nem jegyzett Román Vexillológiai Társaság tagságát még 2015-ben felfüggesztették.

Az Európán kívül észak- és dél-amerikai, ausztráliai, afrikai és ázsiai részvétellel zajló Zászlótudományi Világkongresszus nyitó napján az egyetlen romániaiként, egyetlen magyarként részt vevő Szekeres Attila István is előadást tartott, Erdélyi történelmi zászlók címmel. Ennek kertében bemutatta az egyesület által összeállított Erdélyi történelmi zászlósort, amely eredeti zászlók másolataiból, illetve a szakirodalomból ismert zászlók rekonstrukcióiból tevődik össze.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen
Székelyhon

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen

Gyalogost ütött el egy autós Székelyudvarhelyen kedden dél körül, az illetőt kórházba szállították.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.