// 2025. július 7., hétfő // Appolónia

Bukarestben a mélyrománok nekiálltak tüntetni a magyar nyelv ellen

// HIRDETÉS

Szerintük ugyanis meg kell védeni Romániát az irredenta, autonomista, enklávista stb. magyarok áskálódásával szemben.

Amint arról beszámoltunk, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma bejelentette: július 29-én, vasárnap délután tüntetést szervez Bukarestben, Románia fővárosában, mégpedig a közigazgatási törvény tervezett módosításai ellen.

És a mélyrománok betartották a szavukat: vasárnap délután körülbelül 200 személy gyülekezett a bukaresti Alkotmány (Constituției) téren, hogy hangot adjon elégedetlenségének és nemzetféltésének. A patrióta tüntetőket elsősorban az zavarja, hogy a közigazgatási törvény módosított változata tartalmazza az ominózus 20 százalékos küszöb eltörlését, ami a magyar nyelv használatát illeti a közigazgatásban. Az a nem mellékes tény azonban szemmel láthatólag nem zavarja őket, hogy Klaus Iohannis államelnök időközben visszaküldte a törvényt a parlamentnek, felülvizsgálat végett. Ők csak hajtják a magukét: hogy az irredenták kihasználták a román politikusok műveletlenségét, hozzá nem értését és mohó harcait, és azon munkálkodtak, hogy hivatalossá nyilvánítsák a magyar nyelvet a romániai települések majdnem felében. Ráadásul, mindezt a nagy egyesülés centenáriumának évében.

A mélyrománok szerint ők az utolsó mentsvár. Az ő kötelességük, hogy megvédjék a román haza szent földjét, amelyet az a veszély fenyeget, hogy nem a román lesz itt az egyetlen hivatalos nyelv. Ez pedig alkotmányellenes, és hazaárulás.
A tüntetők célja, többek között, hogy Stephan Ludwig Roth történelmi példáját követve felhívják Románia szász államelnökének figyelmét arra, hogy ez itt Románia, egy egységes nemzetállam, amelynek megteremtéséért románok milliói áldozták fel magukat, és egy ilyen törvény kihirdetése azonnali politikai öngyilkosság, Klaus Iohannis pedig ne legyen politikai öngyilkos, és szépen ne hirdesse ki a törvényt.

A tüntetők koszorúkat helyeztek el Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) szobránál, aztán elindultak a Cotroceni-palota fele, hogy közöljék Iohannis elnökkel a mondandójukat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet
Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata
Krónika

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata

Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.