// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Bukarest vagy Kolozsvár nyomában sincs a leggazdagabb romániai településeknek

// HIRDETÉS

Igencsak meglepő rangsort állított fel az UrbanizeHub.

Ha gazdag településekről esik szó, hajlamosak vagyunk egyből az olyan nagyvárosokra asszociálni, mint Bukarest, Kolozsvár vagy Temesvár, de ahogyan az UrbanizeHub listája rámutat, az objektív gazdasági mutatók szerint nem ezek a legvagyonosabb települések Romániában.

A civil szféra, a magáncégek és az önkormányzatok közötti párbeszédet ösztönző platform összesítette az összes romániai város gazdasági adatait, elsősorban az egy főre eső GDP-t (amit a helyben működő vállalatok jövedelmei alapján mértek fel) és a jövedelemadót. Ez utóbbit illetően a 2013-2017 közötti adatokat vették figyelembe, mivel 2018-ban drasztikusan csökkent a személyi jövedelemadó, ami rengeteg változást hozott a gazdaságban.

Copy: tabel_27_04_2020

Infogram

A harminc települést tartalmazó listán az első helyen Vidombák (Brassó megye) szerepel, ahol a jól kiépült infrastruktúra mintegy féltucatnyi erős, jól fizető nemzetközi vállalatokat vonzott a településre. A közel ötezer fős városban többen dolgoznak, mint ahányan ténylegesen laknak, tehát más településekről is ide járnak munkába az emberek. Ugyanez elmondható a Dacia-gyárról híres Mioveni (Argeș megye) városról is, ahova naponta 14 ezren ingáznak (2011-es adat), vagy Otopeni-ről (Ilfov megye), ahová 11 ezren járnak dolgozni.

A listán Bukarest a kilencedik, Kolozsvár a tizedik, Temesvár a tizenhatodik helyen szerepel. Erdélyi, pontosabban partiumi városok közül két Arad megyei település szerepel még előkelő helyen, Köröskisjenő (7) és Kürtös (8), a székelyföldi városok közül pedig Borszék (12) került az élre.

Az UrbanizeHub startup az élhetőbb városok megteremtése érdekében készít elemzéseket, illetve alkot listákat. Egy korábbi listán Nagyvárad tarolt, mint legjobban fejlődő város. Egy másik listán Kolozsvár lett a legszexibb város, amit elsősorban pozitív sajtómegjelenéseinek köszönhetett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro