// 2024. október 4., péntek // Ferenc
Románia

Bukarest nagyon gyorsan rátenné a kezét az úzvölgyi temetőre

A román védelmi tárca máris megkezdte az előkészületeket.

Nem totojázik sokat Bukarest, hogy rátehesse a kezét a magyarellenes román provokációk miatt elhíresült úzvölgyi osztrák-magyar katonai temetőre: alighogy Viorica Dăncilă miniszterelnök felvetette az ötletet, a kormány máris megtette az első lépéseket, hétvége ide vagy oda.
 
Gabriel Leș védelmi miniszter vasárnap már arról számolt be, hogy az általa vezetett tárca memorandumot készít elő, amelyben hivatalosan kéri a kormánytól a temető gondozásának átvételét. 
 
Leș azzal próbál ködösíteni az ügyben, hogy a temető „nemzetközi jellegének” megőrzése miatt vennék át a sírkert gondozását, mivel ott – szerinte – magyar, román, német, orosz, szerb, osztrák és olasz katonák is nyugszanak. A miniszter szerint egyeztetések lesznek szükségesek valamennyi féllel. 
 
„A temető gondozásának feladatát átvevő minisztériumi struktúrák biztosítani fogják minden országnak a jogot, hogy megemlékezzenek a harcban elesett és ott eltemetett hőseikről” – mondta Leș.
 
A miniszter szerint a tárca képes arra, hogy megvédje és karbantartsa a sírokat, felújítsa a „nemzetközi temetőben” található emlékműveket összhangban a nemzetközi egyezményekkel és a kétoldalú megállapodásokkal, melyeket Románia azokkal az országokkal kötött, amelyek hősei az Úzvölgyi temetőben nyugszanak. 
 
Mindez annak fényében, hogy mintegy tíz kilométernyire egy valóban román katonasírokból álló temető található, amely hosszú évek óta elhanyagoltan áll, nehezen hihető.
 
A temető átvétele már a következő 30 napban megtörténhet, ha valamennyi érintett fél egyetért vele.
 
A Szabad Európa Rádió szerint a temetőátalakítás ötlete éppen a védelmi minisztérium főtitkárától származik, aki még Kovászna megye prefektusaként kilátásba helyezte, foglalkozik majd az úzvölgyi sírkerttel. A román védelmi tárca főtitkári tisztségét 2013 óta az a Codrin Munteanu tölti be, aki a Ponta-kormány Kovászna megyei megbízottjaként elindította a székely zászló elleni hadjáratot. Az egykori prefektus perek tucatjait indította el a székely zászlót kitűző önkormányzatok ellen.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro