A NATO és a legfelsőbb védelmi tanács már jóváhagyta, de a parlament is rá kell bólintson.
A parlament hozzájárulását kérte Klaus Iohannis államfő hétfőn ahhoz, hogy a NATO kémelhárító különítményt alakíthasson a fővárosban. A katonai alakulat – amelynek létszámáról nem közöltek részleteket – a NATO újonnan alakult, délkelet-európai hadosztály-parancsnoksága mellett fog működni, amelyet tavaly avattak fel. Az észak-atlanti szövetség ugyanis maga akar gondoskodni a vezénylési és ellenőrző struktúráival kapcsolatos kémelhárítási teendőkről.
Az államfő a parlamenthez intézett levelében rámutatott: a bukaresti kémelhárító különítmény létrehozása része azoknak az erőfeszítéseknek, amelyekkel a NATO a térségben észlelt biztonsági kihívásokra válaszolva javítani akarja reagáló képességét a délkeleti szárnyon.
A NATO kémelhárítási különítményének Bukarestbe telepítését előzőleg mind a NATO illetékesei, mind a legfelsőbb védelmi tanács jóváhagyta, mivel azonban Románia területén csak a törvényhozás engedélyével hozható létre idegen katonai támaszpont vagy idegen katonai parancsnokság, az elnök kérését a parlamentnek is meg kell még szavaznia.
A NATO az ukrajnai válságra reagálva már a 2014-es walesi csúcsértekezletén döntött keleti szárnyának megerősítéséről. Ennek értelmében a térség több országában úgynevezett integrációs egységek (NFIU) alakultak a szövetség gyorsreagálású erői számára, Romániában és Lengyelországban pedig egy-egy új hadosztály-parancsnokság létesült.
A tavalyi varsói csúcson az Oroszországtól tartó tagállamok kezdeményezésére a NATO keleti és déli szárnyának további erősítésére vállalt kötelezettséget. Ennek érdekében négy zászlóalj rotációs rendszerben fog állomásozni Lengyelországban és a balti államokban, Romániában pedig a tervek szerint egy nemzetközi összetételű dandárt hoznak létre.
Mint korábban beszámoltunk, Románia egy 120 katonából álló századdal és a hozzátartozó felszereléssel vesz részt 2017-től kezdődően a NATO előretolt, megerősített lengyelországi haderejében.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.
A román sajtó figyelmét is felkeltette a magyar miniszterelnök szombati kijelentése, amely szerint a jövő évi országgyűlési választás lesz az utolsó a közelgő háború előtt.
Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.
További híreink: Sepsiszentgyörgyön és Brassóban is érezni lehetett a szombat reggeli földrengést, egy ittas sofőr pedig halálra gázolt egy biciklist, majd megpróbált elmenekülni és elrejteni az autóját.

A bírák és ügyészek ismét megtámadták a nyugdíjaik reformjáról szóló törvényt. Ötvenezer lejes kártérítést kell fizetnie egy Georgescu-hívőnek egy facebookos kommentcsata után. A kormány végre nekimegy a veszteséges állami vállalatoknak.

Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfi, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.
Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfi, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.

...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.

További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.

Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.