Stoppoló tinilány megölésével gyanúsítanak egy férfit.
Az utóbbi évtizedek legszörnyűbb gyilkosságával gyanúsítanak egy 57 éves caracali férfit. A csencselésből élő géplakatos a rendőrség szerint megölhetett egy tinédzser lányt, majd feltrancsírozhatta és elégethette a holttestet.
A nyomozók félig megégett emberi csontokat és ékszereket találtak a lakásán, egy hordóban. A 15 éves lány Dobrosloveni településről tűnt el szerdán, miközben alkalmi fuvarra várt. Akkor látták utoljára, amint épp beült egy autóba.
Megtörténhet, hogy nem ő a caracali szörnyeteg egyetlen áldozata: a rendőrség azt is vizsgálja, hogy a férfi nem-e hozható kapcsolatba egy másik tinilánnyal, aki még áprilisban érkezett a városba, majd nyoma veszett.
A gyanúsítottra úgy akadtak rá a rendőrök, hogy a szerda este eltűnt Dobrosloveni-i lánynak sikerült felhívnia az 112-t és körbeírnia, hol van. Igen ám, csak a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) rosszul mérte be a hívást, az Erdélyi-szigethegységben lokalizálta, majd három másik téves helyszínt adott meg.
Végül a rendőrségnek több órára rá sikerült megtalálni a lány által leírt házat, péntek reggel 6-kor házkutatást tartottak és megtalálták az emberi csontokat, ékszereket, közölte Georgian Drăgan, a Román Rendőrség szóvivője.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.

Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...