// 2025. október 26., vasárnap // Dömötör

„Rendőrállam” működik Romániában

// HIRDETÉS

Legalábbis ez szűrhető le abból, mennyit költ az állam a rendészeti szervekre.

Kiemelkedően sokat költ Románia a rendészeti szervekre évente: míg az Európai Unióban átlagosan az éves költségvetés 3,7 százalékát költik az egyenruhásokra, addig Romániában ez az arány 6,3 százalék. Az arány országokra lebontva csupán Szlovákiában és Bulgáriában nagyobb: előbbiben a költségvetés 8, utóbbiban 7 százalékát költik az erőszakszervezetekre. A skála másik végén Dánia helyezkedik el: a skandináv országban csupán az éves büdzsé 1,7 százalékát tartják fontosnak a rendvédelemre költeni. Németország középúton jár: itt 3,6 százalékot kapnak a rendfenntartók.

Mircea Coşea egyetemi tanár a felmérést közlő Ziarul Financiar című gazdasági napilapnak úgy nyilatkozott: túl sok olyan erőszakszervezet van, amelyek működése nem közvetlenül érinti az állampolgárok biztonságát. Ilyen a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE), amelyek alkalmazottai nagyobb bért kapnak, mint a rendőrök és a csendőrök. Emellett a schengeni csatlakozás érdekében a határőrizet biztonságosabbá tételére is sokat költött az állam.

Romániában az összes eddigi kormány megpróbálta elnyerni a rendfenntartó erők jóindulatát, ennek érdekében pedig folyamatosan emelték a béreket, ami értelemszerűen a kiadások növekedését eredményezte. Ráadásul a SRI és a SIE alkalmazottai jórészt mentesültek a válság miatt 2010-ben bevezetett közalkalmazotti bércsökkentés alól, míg a rendőrök és a csendőrök nem.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Helikopterrel vitte a kenőpénzt az ismert üzletember – pénteki hírmix
Főtér

Helikopterrel vitte a kenőpénzt az ismert üzletember – pénteki hírmix

Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Megemelte saját fizetését a rekordadósságot felhalmozó község polgármestere – hírmix
Főtér

Megemelte saját fizetését a rekordadósságot felhalmozó község polgármestere – hírmix

Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Térfigyelő kamera rögzítette a tragikus balesetet
Székelyhon

Térfigyelő kamera rögzítette a tragikus balesetet

Ketten életüket vesztették abban a személyautóban, amelyet egy megcsúszott kamion tarolt le pénteken Iași megyében.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.