És kábé ugyanennyien gondolják úgy, hogy a globális felmelegedés egy létező, sőt komoly probléma.
A román egy globális felmelegedés-hívő nemzet. Az új vallásnak egyelőre nincsenek templomai, de hívei már annál inkább.
Egy új felmérésből kiderül, hogy a lakosság 96 százaléka már hallott a problémáról. Ez mondjuk nem meglepő: múltkor akartam húslevest főzni, de mikor rá akartam nyitni a csapot anyám tyúkjára, abból is a globális felmelegedés folyt. (Nem a tyúkból, a csapból.) Hogy az a maradék négy százalék miért tartotta eddig elásva az agyát a kert végében, nem tudni.
A lakosság 86 százaléka szerint nagyon súlyos problémáról van szó, nem csak akkorácskáról, mint amikor a karácsonyi vacsorán véletlenül rálöttyintem a vörösbort anyám függönyére, bár az is eléggé nagy probléma szokott lenni.
A megkérdezett kedves emberek háromnegyede annyira okos, hogy saját maga észrevette a környezetében, hogy mostanában kissé szeszélyesebb az időjárás, és ezt összekapcsolta a globális felmelegedéssel kapcsolatos olvasmányaival az internetről. A többiek a „régen is volt kánikula” nevű vonatra várnak az állomáson, ahol integetni kell.
Tovább megyek: a romániai emberek annyira zseniálisak, hogy tízből nyolc megkérdezett abban is egészen biztos, hogy a globális felmelegedés Romániát is érinti. Úgy tűnik tízből kettőnek még nem sikerült kisakkozni, hogy a mi országunk is része a kék planétának, de vannak későn érő típusok.
A legtöbben közülük úgy gondolják, hogy kevesebb belsőégésű motorral hajtott autó kéne, és több erdő.
A válaszolók zöme a szelektív hulladékgyűjtéssel és haldokló teknősökről készült képek Facebookon történő terjesztésével próbál részt venni a globális felmelegedés elleni harcban, de 26 százalék például már beszerzett olyan járművet, amely kevésbé szennyezi a környezetet, 12 százalékuk pedig megújuló energiaforrást felhasználó ketyerét (pl napelem) is beszerzett már otthonra.
(A Facebookon való képmegosztás amúgy nem oldja meg a globális felmelegedést. Kösz, hogy ezt elmondhattam.)
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...