És a szenátus elnöke szerint Zilah megyének hívják.
Öröm látni, amikor egy politikus a magas polcról újabb tanújelét adja annak, hogy bizony jól ismeri az országot, a hazai viszonyokat, tájékozott, figyelmes, és okos.
Kár, hogy ilyenben ritkán van részünk…
A szenátus elnöke, az USR–PLUS-os Anca Dragu például ellátogatott Szilágy megyébe, ahol megbeszéléseket folytatott, kifejtett, nyomatékosított és aláhúzott, ahogy azt a politikusok tenni szokták.
Gondolta ki is írja a Facebookra, hogy hol van éppen.
Csakhogy történt egy kis baki: Szilágy megye helyett „Zilah megyét” sikerült beleírni a posztba, annak ellenére, hogy Dinu Iancu-Sălăjanu megyei tanácselnökkel is megbeszéléseket folytatott, aki még a nevével is emlékeztette a politikusasszonyt, hogy épp hol is jár.

(Bónuszpoén: a szilágy megyei tanács alelnökét Szilágyi Róbert Istvánnak hívják – a név kötelez.)
Aztán szólhattak Anca Dragunak, hogy rossz lóra tett, mert rövidesen ki is javította a bakit.
Ám közzétett egy másik bejegyzést is, amelyben elnézést kér a tévedésért.
Ebben előveszi a régi poént, miszerint Szilágy megye valójában nem is létezik, és amelyet bevallása szerint ő maga is többször elsütött a Szilágy megyei származású Dacian Cioloşnak, a PLUS elnökének. (Itt van például a poénújságírás romániai letéteményese, a Times New Roman egyik 2013-as gegje, miszerint amíg a románok a magyar–román vb-selejtezőt nézték a tévében, a magyarok ellopták Erdélyt – kivéve Szilágy megyét, mert arról ők sem hiszik el, hogy létezik.)
Dragu szerint azonban ez a poén most alaposan megbosszulta magát.
Azt is írta, hogy ellenőrizte: Szilágy megye létezik.
Dacian Cioloş sem hagyhatta szó nélkül: megosztotta Dragu bejegyzését, és azt írta hozzá: ha ők, Szilágy megyeiek annyi sört kapnának, ahányszor eltévesztik a megyéjük nevét, tele lenne a kamra sörösládákkal – még szerencse, hogy ők a szilvapálinkát részesítik előnyben.
Szóval Szilágy megye létezik, és nem Zilah megyének hívják. Talán egyszer majd a politikusaink is megtanulják ezt.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.