// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Borboly-Kovács pengeváltás az EP-eredmények miatt

// HIRDETÉS

Nem kicsit fejelt össze Borboly Csaba és Kovács Péter az EP-választások miatt, hanem nagyon. Még a végén párbajra is sor kerül az RMDSZ ifjúsági szervezetét, a Miértet korábban együtt vezető fiatal farkasok között.

 Kép: blog.agnusradio.ro

Nem tetszett Borboly Csaba Hargita megyei közgyűléselnöknek, hogy a szavazatmaximalizálás érdekében az RMDSZ főtitkárságán azt agyalták ki, hogy a székelyföldi alacsony részvétellel fognak riogatni. Ezt már vasárnap szóvá tette Facebook-idővonalán, majd hétfői sajtótájékoztatóján is felemlegette.

A székelyföldi politikus már a közösségi portálon leszögezte: „az ilyen irományok azok hangját erősítik fel, akik azt mondják az RMDSZ-ben, hogy a főtitkárság, úgy ahogy van, felesleges pénzkidobás”.

„Riogatásból nem lesz szavazat”

Hétfői sajtótájékoztatóján problémaként említette,hogy egyesek riogatással, félelemkeltéssel, jajveszékeléssel próbálnak mozgósítani a szavazás napján, pedig „riogatásból nem lesz szavazat, és a jajveszékelés Székelyföldön nem tartozik a kampányeszközök közé”. „A szavazat nem alamizsna, a politikus ne könyörögjön, hanem erőt, bizalmat sugározzon! A kampányt nem félelemre kell alapozni, hanem a jó hangulatra, és öröm volt látni, hogy a csíki fiatal szavazók jókedvvel mentek el voksolni” – mondta Borboly Csaba, hozzátéve: Hargita megye erőt mutatott fel április 6-án és május 25-én egyaránt.

Mint kifejtette, az RMDSZ-re leadott szavazatok száma Kovászna megyében több mint 39 000, Maros megyében több mint 57 000, Hargita megyében pedig több mint 80 000. Összesen a három megyében 176 000-en szavaztak az érdekképviseleti szervezetre, országosan pedig  345 000-en. Minden ötödik romániai magyar Hargita megyében él, és közel minden negyedik RMDSZ-szavazat Hargita megyei, mutatott rá Borboly Csaba.

„Bizalmatlansági véleménynyilvánítás”

A székelyföldi politikus egyébként úgy látja, hogy az EP-választáson való részvétel tulajdonképpen egyfajta bizalmi, a távolmaradás pedig bizalmatlansági véleménynyilvánítás volt az RMDSZ-t helyben megjelenítő önkormányzati és parlamenti politikusok iránt, hiszen az ő kérésüknek eleget téve járultak az urnákhoz. „A szavazók a kamu petíciók és kamu politikai közlemények felett is ítéletet mondtak, és azon politika mellett tették le voksukat, amely az emberek napi gondjaival foglalkozik, őszintén, és a választókat szolgálja, tehát a kevesebb hőbörgés, több munka elve mellett, és azt várják el a politikától, hogy  ezek megoldásával foglalkozzon, ez volt május 25-e tanulsága” – fogalmazott.

Borboly ugyanakkor felrótta az RMDSZ csúcsvezetésének, hogy nem hallgatták meg a kampány előtti javaslatait. „Sajnos az EP-választást megelőző időszakban volt néhány olyan javaslatom, amely akkor nem került érdemben megvitatásra, de amely elfogadása esetén ma biztosan három képviselőt küldhetne az erdélyi magyarság Brüsszelbe. Mivel ezúttal nem jött létre a magyar összefogás, az Erdélyi Magyar Néppárt szavazói távol maradtak, ami jól látszik, ha összehasonlítjuk az RMDSZ-re leadott szavazatok számát a 2012-es parlamenti választáson és a mostani EP-választáson: körülbelül ugyanannyi vokssal kaptunk most kevesebbet Hargita megyében, mint amennyit másfél évvel ezelőtt a néppártra leadtak” – érvelt a Hargita megyei önkormányzat elnöke.

Kovács: nem is úgy volt

 „Mi nem riogattunk vasárnap, hanem valós képet mutattunk a részvételről a választóknak” – reagált Borboly nyilatkozatára Kovács Péter. Az RMDSZ főtitkára emlékeztetett arra, hogy a választások napján reggel tíz órakor a magyar részvétel elmaradt az országos átlagtól, és délután két órakor a szövetség szakértőinek becslései szerint még veszélyben forgott az öt százalékos küszöb elérése. „Ezért közöltük azokat az adatokat, amelyeket Borboly Csaba kifogásol. Úgy gondolom, hogy szembe kellett néznünk a valósággal, nem festhetünk rózsaszín képet a választóknak a részvételi arányokról” – mondta Kovács Péter.

A politikus kijelentette: szerinte Borboly a „pozitív eredményt követő euforikus hangulatban” posztolta Facebookra a főtitkársággal szembeni megfogalmazott kritikáit. „Politikai szűklátókörűségre vall a tanácselnöknek az a kijelentése, hogy neki köszönhető jó eredmény. Igenis az utolsó Tulcea megyei magyar szavazat is segített abban, hogy az RMDSZ jól szerepeljen” – fogalmazott Kovács.

A főtitkár szerint Borboly ezzel a magatartásával kétségbe vonta a többi megyei RMDSZ-elnök érdemeit a mozgósításban. Azt is megjegyezte: az udvarhelyszéki RMDSZ-szervezet a választások napján jobban teljesített, mint a csíkszéki szervezet, amelynek Borboly az elnöke. A Hargita megyei tanácselnöknek a főtitkárság létjogosultságát firtató bejegyzéséről Kovács kijelentette: jövőre kongresszust tart az RMDSZ, amelyen ki lehet majd alakítani ütőképesebb szervezeti struktúrát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro