… egymásnak ment két vonat, sajnos halott is van… és ha nem hallottak még a Miss Temető versenyről, akkor itt az ideje, mert szimpatikusabb, mint egy átlagos szépségverseny.
A pillanatnyi külpolitikai helyzet nem túl fényes Románia számára. Nem elég, hogy J. D. Vance amerikai alelnök hatalmas pofonokat kevert le a mioritikus hazának, nem elég, hogy az ukrán–orosz háborúval kapcsolatos béketárgyalásokra sem hívták meg (lényegében kimaradt az egész EU, ahogy van), még arra a sürgősségi értekezletre sem kapott meghívást, amelyet Emmanuel Macron francia elnök trombitált össze sebtében, miután lemaradtak a béketárgyalások első fordulójáról.
Na de eltelt egy nap, Európa átesett a totális sokk állapotán és a második európai biztonsági értekezletre már megérkezett a meghívó a bukaresti Cotroceni-palotába. Mire Ilie Bolojan szépen felkészült és szerdán reggel egy „fapados”, azaz menetrend szerinti járattal Párizsba röppent, ahol a hírek szerint Macron elnök külön is fogadja, mielőtt belevágnának a közös tanácskozásba.
Hogy egy államelnök menetrend szerinti repülőgépjárattal utazgat, nos, ez azért szenzáció, mert tudjuk, hogy Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök ugyancsak szeretett utazgatni, de sose menetrend szerinti járatokkal (és közben jó sok közpénzt pallt el), meg aztán ott van Marcel Ciolacu miniszterelnök úr is, aki szintén szeret utazgatni, mégpedig néha rossz hírű figurák társaságában, lásd a Nordis-ügy vádlottjait.
És hogy miért maradt le Bolojan úr a párizsi tanácskozás első fordulójáról? Nos, nem tudni pontosan. De az egyik ok az éppen a tavaly év végi elnökválasztási botrány lehet, amiért Vance alelnök is beszólt Romániának. Az már csak hab a tortán, hogy a Bloomberg éppen most írta meg, hogy bizonyos források szerint (nem tudni, milyenek) az amerikai adminisztráció nyomást gyakorol Romániára, hogy ugyan már ne akadályozzák Călin Georgesu szuverenista (és iszonyú nagy marhaságokat beszélő) független jelölt indulását az idénre áttett államelnök-választásokon. (Na most, hogy tárgyaljon Európa Románia jelenlétében bizalmas dolgokról, ha a szegény mioritikus partnert Amerika épp passzírozza.) Az is igaz, hogy a román védelmi minisztrium reagált a Bloomberg által közölt szivárogtatásra és azt mondta: szó sincs róla, ilyen nyomást Romániára dehogy is gyakorol az amerikai adminisztráció.
Szerencsére ritkán érkezik hír vonatbalesetről. Ami jó. Mert ha egy vonat kisiklik, ne adj Isten, egy másik vonattal ütközik, abból általában nagyon nagy baj keletkezik.
Sajnos a szerdai napon bekövetkezett a tragédia: délelőtt történt, hogy az Olt megyei Mihăieşti és Radomireşti települések között kisiklott egy tehervonat.
És ez még önmagában nem lett volna akkora baj. Viszont az történt, hogy éppen akkor közlekedett arra egy másik tehervonat is, méghozzá szembe. Tehát a kisiklott szerelvény oldalról nekiszaladt a másik sínpáron szemberobogó vonatnak.
Az illetékes hatóságok azonnal kivonultak a helyszínre, de sajnos az egyik szerelvény vonatvezetőjét olyan súlyos sérülések érték ütközés közben, hogy nem lehetett megmenteni az életét. Az illetékesek vörös riadót fújtak, a vonatközlekedés leállt az érintett szakaszon, jelen pillanatban azt vizsgálják, milyen körülmények vezettek a szerelvény kisiklásához.
Mindenki ismeri a szépségversenyeket. Vitatkoznak is azon az emberek, hogy vajon kell-e, jó-e, például a résztvevőknek a felkészüléssel járó stressz satöbbi. A szépségversenyek pedig közben köszönik szépen, jól vannak. És sokfélék: összemérik az erejüket a hölgyek, az urak, a gyerekek (na, ez a válfaj azért kicsit ellenszenves), de a kutyusok, macskicák, lovacskák, bikucik, kokasok és mindenféle egyéb lények is. Na de olyat, hogy Miss Temető, még nem hallottunk. Pedig van. És nem is kell valami bizarr dologra gondolni. Hanem például a temetők tisztaságára.
A máramarosi és szatmári ortodox püspökség kitalálta, hogy temető-szépségversenyt rendez ezen a tavaszon. Hogy ez miben áll? Egyszerű. Arra biztatják a környék parókiáit, takarítsák ki, vágják puccba a közösségi sírkerteket, aztán készítsenek róluk fotókat (ahogy egy szépségversenyen illik) és küldjék be őket a püspöségnek. A legszebb, legtakarosabb temetőket díjazni fogja a tisztelt grémium, na nem pénzzel, hanem egy diplomával, illetve felkerülnek a püspökség Facebook-oldalára.
Akárki akármit is mond, ez remek ötlet. Persze, tudjuk, létezik olyan, hogy temetőgondnokság, meg köztisztasági vállalat… de mindentől függetlenül, a közösségi munka csodákat tud teremteni. És a püspökség névadási humorérzékét is lehet díjazni.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Lakóház sarkának ütközött egy autó vasárnap éjszaka Szentegyházán. Mire a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, senkit nem találtak a járműben, a közelben tartózkodó 29 éves férfi pedig azt állította, hogy ő csak utas volt.
Miközben Kolozsváron román közegben politikai vitába torkollt, hogy a tanfelügyelőség a tanévkezdés alkalmából ortodox misét „ajánlott” a román iskolák figyelmébe, a magyar tanintézetek esetében ez a kérdés nem okoz problémát.
„A Richter-skála szerint 4,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 7 óra 4 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
További híreink: a legújabb luxusrepülős botrányban egy RMDSZ-es szenátor is érintett, a PISA-tesztjeink pedig egyre siralmasabbak.
További híreink: a legújabb luxusrepülős botrányban egy RMDSZ-es szenátor is érintett, a PISA-tesztjeink pedig egyre siralmasabbak.
Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.