// 2026. november 6., péntek // Lénárd
vegyesen

Terrortámadással fenyegettek meg több kolozsvári iskolát, eltévedt egy vonat – hírmix

// HIRDETÉS

A több száz millió lejes ingatlancsalás gyanúsítottjai pedig máris elhagyhatták a börtöncellát.

Már Kolozsváron is terrortámadással riogatják az iskolákat

Összesen kilenc oktatási intézmény (többek között a Babeș–Bolyai Tudományegyetem is) kapott e-mailben egy terrortámadással fenyegető üzenetet pénteken.

A tanintézmények képviselői azonnal a rendőrséghez fordultak, akik kiszálltak az érintett helyszínekre, emellett az iskolákkal szerződésben álló biztonsági cégek is a helyszínre küldték az embereiket, de egyelőre semmi gyanúsat nem észleltek.

// HIRDETÉS

Az üzenetben az állítólagos terrorista illedelmesen be is mutatkozott Edina Suciu néven, sőt a címét (Szászfenes, Lazului utca 6. szám) is megadta. Talán ezért nem vették annyira komolyan a fenyegetést az illetékesek, a tanfelügyelőség közlése szerint ugyanis nem ürítették ki az érintett sulikat.

Az üzenet szerzője azt állította, hogy „Románia történelmének egyik legnagyobb támadására” készül, fel fogja keresni a címlistában szereplő iskolákat, és több lőfegyverrel annyi embert öl meg, amennyit csak tud. Azt is írta, hogy az iskolák körül „különböző helyeken különböző dolgokat” cserélt ki.

A rendőrök egyik első intézkedése ezért az volt, hogy átfésülték az iskolák környékét, de nem találtak gyanús „dolgokat”.

Máris kiengedték a dutyiból a Nordis-ügy gyanúsítottjait

Február 5-ikén nagy csinnadrattával jelentették be, hogy elrendelték a több száz millió lejes csalási botrány, a Nordis-ügy fő gyanúsítottjai – köztük Laura Vicol volt szociáldemokrata képviselő és a férje, Vladimir Ciorbă üzletember, a Nordis Csoport többségi tulajdonosa, valamint részvényesek, cégvezetők, menedzserek és könyvelők – előzetes letartóztatását.

Mint ismert, az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cégcsoport 2019 és 2024 között fiktív ingatlanprojektekkel palizott be ügyfeleket, majd az általuk befizetett előlegeket (összesen több mint 957 millió lejt) elsikkasztották, a pénzt pedig többek között luxusautókra és luxusutazásokra költötték.

Pénteken aztán a legfelsőbb bíróság jogerősen elrendelte az összes fő gyanúsított szabadlábra helyezését. A per végét tehát úgy várhatják majd, hogy közben élhetik az életüket, nem kell börtönben ülniük, igaz, néhányukat, köztük Vladimir Ciorbát 60 napra bűnügyi felügyelet alá helyezték.

Az ügy egyik pikantériája különben, hogy a gyanúsítottak között szerepel Traian Băsescu volt államfő lánya, Ioana Băsescu és Andreea Cosma volt PSD-s képviselő is, akik az ügyészek szerint közjegyzőként segítették a bűnszervezetet.

Eltévedt egy vonat Romániában

A kötöttpályás közlekedési eszközök körében ugyan kissé meglepő ez a malőr, a CFR-nek mégis sikerült kiviteleznie.

Történt pedig, hogy elindult egy szerelvény a bukaresti Északi Pályaudvarról, amelynek a menetrend szerint Brassó felé kellett volna közlekednie Ploieștien keresztül. Mindazonáltal Ploiești egyik előállomásán gondolt egyet, és észak helyett északkeleti irányba fordult, majd elkezdett Buzău felé közlekedni. Aztán egy idő után megállt, és elkezdett tolató üzemmódban visszafelé közlekedni.

A szemfüles utasoknak ez nyilván feltűnt.

Nekik először azt hazudták, hogy elromlott a váltó, majd bevallották, hogy a vonat egyszerűen egy tévedés miatt indult el rossz irányba.

A CFR személyszállítással foglalkozó részlege az eset után azzal védekezett, hogy nem ők a hibásak, hanem a CFR váltókkal foglalkozó részlege.

A vonatnak különben már azelőtt volt félórás késése, hogy rossz irányba fordult volna.

Mit mondhatnánk, fordulatos út volt ez is…

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro