// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
áfalekvár

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix

// HIRDETÉS

Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Hivatalos jelentés: az állami sótársaság nem vette komolyan a parajdi sóbánya víz alá kerülésének veszélyét

A miniszterelnök ellenőrző testülete (CCPM) befejezte az ellenőrzést a Salrom Országos Sótársaságnál (SNS SA) és az Országos Vízügyi Igazgatóságnál (ANAR), amit az után indítottak, hogy idén májusban a parajdi sóbánya földalatti termeit elöntötte a bánya felett elfolyó, megduzzadt Korond-patakból bezúduló víz.

A jelentést közzétették a kormány honlapján.

// HIRDETÉS

A hivatalos ellenőrzés nyomán arra a köveztetésre jutottak, hogy a Salrom alábecsülte a bánya víz alá kerülésének kockázatát, ezt a lehetőséget pedig nem minősítette veszélynek.

Ennek következményeként pedig a sótársaságnak nem volt semmiféle stratégiája a földalatti sókészlet, a tárnák és a műszaki berendezés védelmére. A sókitermelés során nem figyeltek az árvízvédelemre, csak rövid távú karbantartási beavatkozások történtek, de tartós, beruházásokat feltételező munkálatokat nem végeztek a parajdi bányában, pedig a bányatársaságnak volt kerete beruházásokra.

Ezenkívül az éves kitermelési programok jóváhagyása puszta formalitás volt, a programokban szereplő műszaki lépések nem egységes műszaki normákra alapultak. A műszaki referencianormák hiánya pedig lehetetlenné tette a felelősségre vonást.

A jelentésből az is kiderül, hogy a bányatársaság 2006-os és 2014-es frissített tevékenységi tervében is szerepel, hogy a régi bánya térségében meg kell oldani a vízbeszivárgás kérdését, ennek ellenére semmi nem történt az ügyben.

A parajdi bánya környékén 2012 és 2016 között végeztek hidrotechnikai beavatkozásokat, de a Salrom szabálytalanságokat követett el a munkálatok átvételekor, a társaság pedig nem vett figyelembe műszaki szakértői véleményeket és ajánlásokat.

Bolojan helyretette a fináncot: nem a lekvárral kell harcolni, hanem az adócsalással

Felrobbantotta a közvéleményt és az online felületeket Adrian Nica, az adóhatóság (ANAF) elnökének szerdai kijelentése, miszerint Romániában a begyűjtetlen áfa összegét növelő tényezőként kezelik az otthon főzött lekvárt is. Vagyis hogy a nagymama által főzött lekvár beszedetlen áfáját beleszámítják a hiányba.

Az adóhatóság vezetőjének kijelentése nyomán a közösségi médiát elöntötték az ironikus bejegyzések és mémek, több politikus is kifigurázta az ANAF-főnök álláspontját.

Pénteken a miniszterelnök is megszólalt az ügyben, szerinte az adóhatóságnak nem ezzel kellene foglalkoznia. Ilie Bolojannak a közszolgálati rádió műsorában felvetették, hogy az ANAF vezetője a házi lekvár, a zakuszka és a savanyúság nem létező áfájáról beszél ahelyett, hogy az igenis létező, de nem beszedett áfával foglalkozna.

„Így van, nekünk nem a házi lekvárral kell harcolnunk, hanem az adócsalással, a nagy összegű csalásokkal, az adók befizetésének elmulasztásával. Ez az ANAF feladata és ezt fogjuk tenni a következő időszakban”

– mondta Bolojan.

Azt is megkérdezték a kormányfőtől, hogy nem lett-e volna jobb, ha az áfa begyűjtésén javítanak a 2 százalékpontos emelés helyett, tekintette arra, hogy az EU-ban Romániában a legmagasabb az áfabeszedési különbözet (vagyis a beszedendő és a ténylegesen begyűjtött áfaösszeg különbözete).

Erre válaszolva Ilie Bolojan azt válaszolta: az áfabegyűjtés hatásfokán nem lehet egyik napról a másikra javítani.

Uniós szinten Romániában az egyik legalacsonyabb az adózási szint. Az állami beruházásokat, a jó minőségű közszolgáltatásokat valamiből finanszírozni kell, ez a pénz pedig csak adókból és illetékekből származhat, ezért az adózást is európai szintre kell emelni – magyarázta a miniszterelnök.

Ami az áfabegyűjtést illeti, a kormány a két megszorító csomaggal bezárt egy sor, adócsalást könnyítő jogszabályi kiskaput és nyomást gyakorolt az adóhatóságra, hogy teljesítse kötelességét, vagyis gyűjtse be az adót.

Vasile Dîncu: a PSD elveszítette választóinak 10-15 százalékát az AUR javára

Vasile Dîncu szociológus, PSD-s európai parlamenti képviselő szerint a szociáldemokrata alakulat elveszítette szavazói bázisának 10-15 százalékát, ezek az emberek pedig az AUR felé irányultak.

A politikus azt próbálta megmagyarázni a Prima TV egyik műsorában, hogyan csökkent a PSD támogatottsága a 2016-os 45 százalékról kevesebb mint 20 százalékra.

Dîncu szerint a PSD legutóbbi választáson tapasztalt csökkenése annak tulajdonítható, hogy szavazóinak egy része nem voksolt, de annak is, hogy számuk „természetes úton” csökkent, vagyis sok idős ember, nyugdíjas, aki hagyományosan a szociáldemokratákra szavazott, időközben elhunyt.

A legutóbbi választáson az AUR-ra szavazó hagyományos szociáldemokrata szavazói bázis, az a 10-15 százalék pedig a PSD-vel szembeni elégedetlenség és kiábrándulás miatt tett így – vélekedett.

Másrészt – folytatta Vasile Dîncu a magyarázatot –, az utóbbi években megváltozott a szavazói profil, nem csak Romániában, hanem máshol is. Amit régebb gondoltak a hűséges szavazókról a politikai szociológiában, az ma már nem érvényes, mivel sem a baloldal, sem a jobboldal nem az, ami régebb volt.

A választók ma már személyre szabott ajánlatokat keresnek, amelyek abban a pillanatban érvényesek, többé nem létezik politikai tradíció. Korábban a Nyugaton is úgy gondolták, hogy a politikai irányultság apáról fiúra szállt, például katolikus családok hagyományosan a jobboldalra vagy a jobbközépre szavaztak, de ma már ez sem így van.

„Nézem a franciaországi vagy németországi kollégáim kutatásait és rájövünk, hogy most a választópolgár elmenekül a választási kampány célkeresztjéből, folyamatos mozgásban van és vele együtt kell mozogni a politikai szereplőknek is”

– fogalmazott Vasile Dîncu.

A politikus arról is beszélt, hogy a PSD azért törölte nemrég a „progresszív” kifejezést az alapszabályából, mivel az utóbbi húsz évben ennek a jelzőnek teljesen megváltoztatták a jelentését. Húsz éve a „progresszív” szociális haladást, kohéziót, szolidaritást jelentett, hogy nem hagysz senkit lemaradni, hogy megvéded a gyengéket. De az AUR-nak erőteljes kampánnyal sikerült diabolizálnia ezt a szót, és például az LGBT és a woke-ideológia szinonimájává alakította.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS