Már készül is a feljelentés ellene.
Sajátos tiltakozást szervezett a nagyváradi sportgimnázium egyik tanára az iskolai maszkviselési kötelezettség ellen: óra közben bohócálarcot öltött, és a diákokra is különféle maszkokat adott.
Az eseményről videót is készített, amelyen elmondta: így kívánja bemutatni, hogyan zajlik manapság egy óra, olyan körülmények között, hogy „a kormány arra kényszerít, hogy maszkot hordjunk, és olyanok legyünk, mint valami kis állatok a ketrecben”.
„Nézzék csak, hogyan néznek ki körülöttünk az állatkák, akik nem hagyhatják el a ketrecet. Csak öt percnyi szünetük van. A maszkot pedig nem vehetik le” - panaszkodott a tanár.
Elmondása szerint a tiltakozás ezen formáját a diákok beleegyezésével választotta, majd a Le a szájkosarat a gyerekekről! felszólítással búcsúzott, és békés maszkellenes tüntetésekre buzdított.
A hatályos rendelkezések elleni lázadozásnak már meg is van az eredménye: hamarosan bűnvádi feljelentést tesznek ellene.
Virgil Blage, a Bihar megyei tanfelügyelőség vezetője elmondta: a sportgimnázium már fegyelmi eljárást indított a tanár ellen, de ennyivel nem ússza meg: a tanfelügyelőségen már zajlanak az előkészületek, hogy a járvány leküzdésének meghiúsítása miatt bűnvádi feljelentést tegyenek ellene.
A tanfelügyelő szerint a tanár elfogadhatatlanul viselkedett, hiszen közben az egész országban a járvány megállítása érdekében zajlanak az erőfeszítések.
Arról, hogy az akció a diákok beleegyezésével zajlott, csak annyit mondott: a gyerekek vélhetően csak a tanár nyomására mentek bele.
Elmondta azt is, hogy már kedden fel akarták függeszteni a tanárt a tisztségéből, de a hatályos jogszabályok értelmében ez nem lehetséges.
Minden esetre beidézték a tanfelügyelőségre, és a fegyelmi eljárás végéig korlátozni fogják az érintkezést közte és a diákok között.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.

A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.

… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.