// 2025. november 10., hétfő // Réka

„Meg akartam mutatni, hogy nem vagyok egy hülye picsa”

// HIRDETÉS

Mit tehet az ember, ha élete felénél rájön, hogy hazugságban, álcák fogságában él? Tisza Kata saját történetén keresztül tanította bátorságra kolozsvári közönségét.

Mindannyiunkat ér trauma, de ennek egy lehetséges folytatása a szakszóval poszttraumás növekedésnek is nevezett fejlődés, amikor „megtanulunk a szarból várat építeni” – osztotta meg a Kolozsvári Magyar Napok közönségével saját tapasztalatát Tisza Kata író, pszichológus. A marosvásárhelyi származású, Magyarországon élő írónő két új, Akik nem sírnak rendesen, illetve a legjobb hely a városban te vagy című kötete kapcsán mesélt saját traumáiról és ezek feldolgozási módjairól szombat délután a Bulgakov kávéház fedett teraszát dugig megtöltő közönségnek.

Egy nő annál védettebb, minél több szerepet tölt be – sokkolta rögtön az elején a közönségét a korábban médiasztárként ünnepelt író. Forró Gyöngyvér moderátor kérdésére kiderült, maga is igyekszik megfelelni ennek az elvnek, egyszerre nő, édesanya, szerető, író, coach, pszichológus, öregedéskutató.

A társadalom által a nőre „rátukmált” két szerep – feleség és anya – ugyanis messze nem elegendő,

vallja, egy nőt egy adott ponton nagyon meg tud viselni, ha nincs más identitása: sebezhetővé, sérülékennyé válik. De ha több szerepet, szélesebb világot tud felmutatni – örömteli munkája, hobbija, baráti hálója van – az véd a kiégéstől.

Annak, hogy a pszichológiát végzett szerző ennyire foglalkozik a női szerepekkel, sajátos oka van: maga is érintett. Tisza Kata elmondta, egy rablótámadás miatt kórházba került és az okozott trauma hatására jelent meg első könyve. 23 évesen valósággal „berobbant” a magyar médiába, és mint bevallotta, traumatikusan élte meg a sikert. „A siker is képes traumatizálni, nem csak a kudarc” – mutatott rá. Ez a trauma késztette arra, hogy felszámoljon addigi életével, levesse a társadalom által ráaggatott álarcokat. Ugyanúgy nehéz feldolgozni azt, ha idegen, minket egyáltalán nem ismerő emberek imádnak, mint azt, ha gyűlölnek – és siker esetén mindkét fajtából akad.

A trauma egyben katartikus pillanat is volt, amikor az összes sablont elfelejtve kilépett addigi életéből, és Thaiföldön telepedett le. „A média világa idegen tőlem, nem alkalmas arra, hogy gondolataimat közöljem” – osztotta meg közönségével felismerését az írónő, aki az elmúlt tíz évet a nyilvánosságtól távol töltötte. Át kellett értékelnie az életét, az identitását.

Fotó: Pap Melinda

A tudományba menekült, pszichológiát tanult és kutatni kezdett, meg akarta mutatni, hogy több annál, mint aminek a média láttatta. „Doktori címet kell szerezni, bebizonyítani a világnak, hogy nem vagyok egy hülye picsa” – osztotta meg akkori életcélját, de a doktori disszertáció szaknyelve helyett egyszer csak a szabadversek jöttek elő. Durva tagadásban élt, ki akarta radírozni korábbi életét, de később meg kellett értenie, hogy sok minden szükségszerű volt. Hogy a ráaggatott sztereotípiák, a stigmatizálás általános, mások is ugyanúgy szenvednek tőle, így tapasztalatait velük is meg akarta osztani. „Összeállt bennem egy történet, ami kikívánkozott, de nem tudom tudományos formában átadni, mert túl sok benne az érzelem” – mondta két kötetének keletkezéséről. Rájött, hogy

a szabadversek írásának terápiás hatása van, és sok ember rá tud csatlakozni.

Így végül a doktori cím helyett ez jelentette számára a megbékélést önmagával, a hidat korábbi és jelenlegi élete között. Életútkutatásokat végző szakemberként maga is krízispontokat határoz meg, olyan élethelyzetekben segít az embereknek, amikor magánéleti vagy szakmai válságban vannak, amikor a válás vagy az identitáskeresés nehéz életszakasza köszönt be az addig nyugodtnak, szépnek hitt életükbe.

Életünk első fele tévedésekkel, ismétléssel van tele, állítja a kutató, de az annak közepén jelentkező „csőd” lehet az a jótékony momentum, amikor eldönthetjük, hogy a második felét másként fogjuk leélni. Ahhoz azonban, hogy meghalljuk a hangot, hogy fittyet hányva a társadalom elvárásainak úgy éljünk, ahogy szeretnénk, nem kis bátorság kell, tette hozzá a Dare (Merj!) mottóval mozgalmat is indító szakember.

„Nem csak a saját műtétemet végeztem el ezzel a két könyvvel” – hívta fel a figyelmet Tisza Kata. A vajúdás, gyász, válás témáját körüljáró fekete könyv – Akik nem sírnak rendesen –, illetve az újrakezdés könyvének is nevezett zöld – a legjobb hely a városban te vagy – az irodalomterápiában már tankönyvnek számít, mondta. De önreflexív irodalomról lévén szó a szerző csak a fele munkát végzi el, állítja, a másik felét az olvasónak kell megtennie.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Sorin Grindeanu mosolya – egy szimbólum és ami mögötte van

Fall Sándor

Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.

A jogállamiság elvénél csak egyvalami fontosabb: az önérdek

Varga László Edgár

Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Jogosítvány nélküli vezetésen értek egy jogosítvány nélküli vezetésért már elítélt Szilágy megyei szenátort
Krónika

Jogosítvány nélküli vezetésen értek egy jogosítvány nélküli vezetésért már elítélt Szilágy megyei szenátort

Jogosítvány nélküli vezetésen érték Paul Pintea szociáldemokrata párti (PSD) szenátort a rendőrök Zilahon pénteken este.

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Késelésbe torkollt egy vita, egy 47 éves férfi életét vesztette
Székelyhon

Késelésbe torkollt egy vita, egy 47 éves férfi életét vesztette

Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Lángra lobbanó gázok, elbontott gátak és át nem vett munka a beszakadt parajdi sóbányánál – videóval
Székelyhon

Lángra lobbanó gázok, elbontott gátak és át nem vett munka a beszakadt parajdi sóbányánál – videóval

Nem csak az elterelt Korond-patak bűzlik a beszivárgó szennyeződésektől és a környékén felszínre törő gázoktól, de az is, hogy miért nem vették át a sóbányánál kiépített csőrendszert. Erről és a bánya jövőjéről érdeklődtünk Bukarestben és Parajdon.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Sorin Grindeanu mosolya – egy szimbólum és ami mögötte van

Fall Sándor

Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.

A jogállamiság elvénél csak egyvalami fontosabb: az önérdek

Varga László Edgár

Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS