// 2026. november 6., péntek // Lénárd

„Majom!”. „Náci!” – hangzott el az ülésen, amelyen a verbális erőszak visszaszorításáról is tárgyaltak

// HIRDETÉS

Nagyon zajlik az élet a bukaresti parlamentben.

Nagyon beindult az élet a bukaresti törvényhozásban azt követően, hogy George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnöke hétfőn nekirontott a képviselőház üléstermében az éppen a szónoki pulpituson beszédet tartó Virgil Popescu energiaügyi miniszternek.

Mint megírtuk, a kormányoldal emiatt a házszabály szigorítását kezdeményezte, amely a fizikai és a verbális erőszak visszaszorítását célozza, és kemény szankciókat helyez kilátásba. A módosítás egyik vitatott pontja, hogy megtiltanák a képviselőknek az ülések élő közvetítését a közösségi oldalakon.

A módosító javaslat vitája szerdán délelőtt zajlott az alsóház házszabálybizottságában.

Ahol egyszer csak elszabadult a pokol: az AUR és a kormányoldal képviselői válogatott sértéseket vágtak egymás fejéhez.

A konfliktus akkor robbant ki, amikor Alfred Simonis, a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) frakcióvezetője összeszólalkozott Ciprian Titi Stoica AUR-os honatyával.

Simonis egy adott pillanatban felszólította Stoicát, hogy hagyja el az üléstermet, mire az többször is visszakérdezett, azt firtatva, milyen jogon akarja őt kiküldeni?

Amikor ezt Simonis megunta, odafordult George Simionhoz, és rászólt, hogy „Vidd innen a majmodat!”.

Hogy egyértelművé váljon, nem nyelvbotlásról van szó, ezt többször is megismételte. Korábban amúgy burkoltan veréssel is fenyegette Stoicát, amikor azt mondta neki, „leteríti".

Simion válaszában egyrészt szintén veréssel fenyegette Simonist, és nácinak titulálta a kormányoldal politikusait, amiért az ő vétke miatt az egész pártját büntetnék, amiért megtiltanák az ülések élő közvetítését, illetve amiért be akarták vezetni a kötelező védettségi igazolványt.

Az épületes társalgás 23:05-től tekinthető meg:

A nácizásba a lemajmozott Stoica is beszállt, amit Ovidiu Ganţ, a kormányoldalt támogató kisebbségi frakció német képviselője különösen a szívére vett.

Felszólalásában közölte, hogy példátlan verbális agresszió érte, amikor Stoica nácinak nevezte őt, ezért felszólította a legfőbb ügyészséget, hogy hivatalból indítson eljárást az ügyben.

Stoica azzal védekezett, hogy általában véve az egész kormányoldalt nevezte nácinak az élő közvetítések letiltásának szándéka miatt.

Azért még odaszúrt egyet német képviselőtársának: megjegyezte, hogy történészek szerint a Német Demokrata Fórum, amelynek képviseletében megválasztották, a náci Német Népközösség jogutódja.

Így zajlik az élet a román parlamentben.

Igaz, még nem lépett hatályba az ilyesmit szigorúbban büntető házszabály-módosítás.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro