// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

BL-sorsolás: Örményországban kezdi a következő fociszezont a Kolozsvári CFR

// HIRDETÉS

A szerencsére nem panaszkodhat a román bajnok: a Pjunik Jereván lesz a Gépész utcaiak ellenfele a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében.

A Kolozsvári CFR az első kör nem kiemelt csapatai közül elkerülte a legnehezebbnek tűnő lengyel Lech Poznańt a sorsoláson, de a logisztikai kihívást jelentő kazah Tobol Kosztanajt is – utóbbit a Ferencváros fogta ki.

A tizenötszörös örmény bajnok Pjunik hazájában sokáig egyeduralkodó volt, idén azonban hét éves szünet után tudott újra bajnokságot nyerni.

Az európai kupákban viszont nem tényező, a Bajnokok Ligájában sosem jutott tovább a második selejtezőkörnél,

az Európa Ligában pedig a harmadiknál. Harminc nemzetközi párharcából tízet nyert meg, ebből négyszer makedón ellenfelet búcsúztatott. Egyetlen közepesen ismert, a Pjunik által legyőzött csapat a cseh Jablonec volt, még 2019-ben.

A Pjunik keretét 6 millió euróra becsülik, szemben a CFR 32 milliójával,

bár ebben a nyári játékosmozgások még nincsenek benne. A poszt-szovjet térség topcsapataihoz hasonlóan igazi nemzetközi társaság, az örmények mellett van orosz, ukrán, portugál, brazil, elefántcsontparti, szerb, venezuelai, moldovai, holland, nigériai és iráni játékosuk is.

Kolozsvári szempontból a házi gólkirály Hugo Firmino a legérdekesebb, a portugál csatár 2019-ben egy Liga 2-es mérkőzés erejéig az Universitatea focistája volt.

A Pjunik román csapattal még nem játszott, a CFR-nek viszont találkozott már örmény bajnokkal:

2018-ban, az Európa Ligában 2–0-ra és 5–0-ra verte az Alashkertet. A CFR mindenesetre a jereváni Vazgen Szargszjan Köztársasági Stadionban kezdi az új szezont, július 5-én vagy 6-án, ezt követi 9-én a Sepsi OSK elleni Szuperkupa-mérkőzés Aradon, majd 12-én vagy 13-én a Pjunik elleni visszavágó.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Összebékíthető-e a dákoromán kontinuitás és a honfoglalás?
Főtér

Összebékíthető-e a dákoromán kontinuitás és a honfoglalás?

Román és magyar történészek válaszoltak a ki volt előbb Erdélyben égető kérdésére az MCC kolozsvári képzési központjában tartott kerekasztal-beszélgetésen.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója
Székelyhon

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója

Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.

// még több főtér.ro