Volt egy kortárs irodalmi rendezvény Kolozsváron. Megpróbáltuk kideríteni, mit kezdene ezzel a kortárs olvasó.
„Jó estét kívánok… illetve még délután van. Jön a Kara söre?!” – így kezdődött. Boros Lóránd mondta ezt, az est házigazdája. Az esemény címe pedig: Szamarak Költői-díjátadó Bréda Ferenc Őszamárságának, Horváth Benji s André Ferenc IGE-húzóknak. Én se tudtam, pontosan mi a bánat ez, gondoltam, becsöppenek, hogy lássam, mit vesz le egy átlag irodalomkedvelő, amikor csak úgy becsöppen egy átlag erdmagyar irodalmi estre, bocsánat, délutánra a Bulgakovba. Ez az az irodalmas hely Kolozsváron, ott ivott már a Faludy is. Mondjuk annyira tájékozatlan azért minden igyekezetem ellenére sem tudtam lenni, mint az az úriember, aki állítólag azért jött el az eseményre, mert ő úgy gondolta a cím alapján,
Bizonyos értelemben arról is volt szó, de kötve hiszem, hogy az úriember túlságosan hasznos tanácsokkal távozott volna. Szóval, amit eddig az átlag irodalomkedvelő levett: jön a Kara söre, átadnak valami díjat, ennek az egésznek van valami köze a szamarakhoz, de nem olyan szorosan, amint azt a szamártenyésztő bácsi szerette volna.
Aztán nagy nehezen ki lehet azért silabizálni, hogy a szamarak költői kifejezés Tolnai Ottó szerbiai magyar írótól, költőtől származik. Kertai Csenger Mindig kivirágzik című verseskötete előszavába írta bele, amelyben a kötet anyagának naiv, tiszta egyszerűségén örvendezik, majd így kezd el elmélkedni: „Nem tudom, milyen a viszony, van-e valamiféle átjárás Claudel és Francis Jammes (kit Ottlik is szeretett), meg például Juan Ramón Jimenéz, hogy úgy mondjam, a szamarak költői között…” Erre az előszóra alapul a mozgalom, és a díj, amelynek két jelen lévő alapítója, Papp Máté és Makáry Sebestyén olyanokat mondanak, hogy
Oké. A posztumusz díjazott, Bréda Ferenc emlékének megidézése következik, akinek február 20-ikán lett volna a születésnapja. Aki ismerte, tudja, milyen volt, a többieknek meg úgyis megfoghatatlan. A misztikus mesterfigura, aki esténként fiatal bölcsészek, meg úgy egyáltalán művészet iránt érdeklődő fiatalok társaságában egy üveg meleg sör (mindkét törzshelyén tartottak neki meleg sört!) mellett magyarázza, hogy hogy is van ez, édes. Mert általában tudta, és ha nem jól tudta, azt is elnéztük neki, mert olyan érdekesen mondta. És most szamárköltő lett. Szántai János kolléga, az esemény egyik meghívottja például azt meséli, hogy milyen szelíd volt az öreg, de egyszer mégis kés általi leszúrással fenyegette meg az ő (Szántai) volt feleségének orális támadóját. Az emlékét szintén megidéző Karácsonyi Zsolt (Kara, az ő sörét vártuk) és Varga Melinda Szántaival és Boros Lórival egyetemben kiemelte a mitológiát, mint a nagy dolgot, ami a mesterrel összekötötte őket. Mert azt nagyon vágta. Aztán Kara azt is elmeséli, hogy valami alkoholgőzös mitológiai diskurzus közben Bréda egyszer csak odaszólt neki,
De nem lehet ilyen kis anekdotákból megismerni valakit. Aki ismeri, az (sem) tudja, milyen volt. Most pedig szamárköltő lett. Mint ahogy Horváth Benji és André Feri is. Ők nem posztumusz kapták a díjat, ők az IGE-húzók. Itt már túl vagyunk egy cigiszüneten, én fáradok,
Slusszpoén: a díjak a maguk tárgyszerű valójukban porcelán fröccsöntött szamarak. Hogy olyan nincs? Dehogynem: a díjátadók fogták az ócskáról vásárolt porcelán szamarakat, és leöntötték fröccsel. Na ugye, hogy van. Aztán az ifjú díjazottak többek között a kortárs erdélyi magyar irodalom metamodern vonulatáról beszélnek, hiszen ők ketten szerkesztették a metamodern antológiát is (Címtelen föld, Erdélyi Híradó Kiadó, 2020). És még van szó dolgokról, de a bennem rejlő átlag irodalomkedvelő már nagyon fárad. Arra gondolok, hogy milyen büdösek lesznek holnapra azok a fröccsel leöntött szamarak. Meg arra, hogy azért nem lettem sokkal okosabb a kortárs irodalmat illetően, igaz, hallottam egy rakás erőltetett poént szamarakról. Például a díjazottaknak írt laudáció málházat volt. Ez ugyanaz, mint a málha, csak hosszabban. Vagyis Benji és Feri istenesen meg lettek málházva. És még ráadásul a két magyarországi díj- és közösségalapító a szállásról elhozott fa szénavilla segítségével lov… vagyis szamárrá ütötte őket ott helyben. Ahogy az arcukat elnéztem, egy adott ponton azért átvillanhatott a fejükön, hogy ezt a díjat tkp.
De nem tették, így most már szamárköltők. Van egy-egy büdös szamaruk, abból ráadásul az egyik sárkány. Nyilván volt valami zavaros okfejtés arról is, hogy mért lett az egyik sárkány, de szerintem az illetékesek csak egyszerűen nem találtak két szamarat az ócskapiacon. A sárkányok meg a szamarak közeli rokonai, csak hüllők, tüzet okádnak, és nem léteznek. „A Szamarak Költői egy több ezer éves társaság. Szép számmal akad köztük prédikátor, udvari bolond, de köreikben sejthetjük François Villont vagy épp Jóbot is” – ez az esemény leírásából van. Utólag puskázok, mint a nagyon hülye diák. Hát ez volt a Bulgakovban szombaton. Azért az átlag irodalomkedvelőnek nem sok esélye van a kortárs irodalommal kapcsolatban, ha nem készül fel eléggé az irodalmi estekre. Az íróműhelyek után lassan olvasóműhelyeket is kéne szervezni, nehogy lemaradjon a lényeg. P.S.: Kara azóta levágta a körmét.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.