// 2024. október 5., szombat // Aurél

„Hunor! Te elbújtál Bukarestbe!” A szocialista Ujhelyi István kiakadt a Márki-Zayt elutasító RMDSZ-es levélen

Pedig annó milyen jó volt a mámoros pálinkázás Csíkszeredában, a megyei tanács épületében – emlékszik a régi szép időkre az RMDSZ-szel korábban jóban levő MSZP-s politikus.

„Srácok, akkor ezt most játsszuk le!” – címmel írt nyílt levelet RMDSZ-es politikusoknak Ujhelyi István MSZP-s politikus, európai parlamenti képviselő. A név szerint Korodi Attilát, Csíkszereda polgármesterét, Borboly Csabát, Hargita megye tanácsa elnökét és Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt megszólító levélből az derül ki, hogy a szocialista politikust rendesen szíven ütötte az a levél, amelyet nyolc RMDSZ-es elöljáró még tavaly októberben küldött Márki-Zay Péternek, a magyarországi ellenzéki pártok közös kormányfőjelöltjének, és amelyben jelzik neki, hogy nem óhajtanak vele találkozni. Ujhelyi felrója az RMDSZ-es politikusoknak, hogy „régi ismerősi”, „jó baráti”, „harcostársi” viszony megszűnt köztük, mióta Magyarországon a Fidesz került hatalomra, elmaradtak a közös rendezvények és az RMDSZ már nem tart igényt az MSZP-vel való viszonyra. A szocialista politikus szóvá teszi, hogy a magyar ellenzéki előválasztás előválasztása után, az ősz folyamán telefonon kereste Kelemen Hunort, hogy Márki-Zay erdélyi bemutatkozó útjáról egyeztessen vele, de az RMDSZ elnöke nem válaszolt a hívásokra, nem is hívta vissza.

„Hunor! Te elbújtál Bukarestbe, de megmozdult a hűbéresi viszonyrendszer és felénekeltétek Rogán kampánydalát. Hogy voltatok képesek aláírni egy ilyen hazug, nyilvánvalóan a Fidesz pártközpontjából megrendelt levelet?”

– írja a szocialista politikus. Azt is felemlegeti, hogy a Markó Béla idejében jobb volt, mert ő a magyarországi pártoktól való egyenlő közelség elvét hirdette. Ujhelyi az aradi Szabadság-szobor közös kiszabadítására is emlékezik, de az MSZP-RMDSZ-es közös szervezésű EU-táborokra és a közös sítáborokra is nosztalgiával gondol vissza.

„Nyilván arra is emlékeztek, hogy mi tartottuk az akkor feltörekvő fiataljaitoknak az önkormányzati kampányfelkészítőket. Csaba, a 2008-as megyei tanácselnöki kampányodat szakemberi segítséggel támogattuk”

– folytatódik az emlékezés. Ugyanilyen szép emlék, hogy a marosvásárhelyi Félsziget fesztivált az első két évben „Markó Bélával együtt nyitottuk meg”.

„De a mai napig szívemnek kedves nosztalgiával emlegetjük a csíkszeredai Illés-koncertet is, az »István, a király« előadással együtt, amelynek létrejöttében ugyancsak vastagon szerepet vállaltam. Emlékeztek, hogy tomboltunk a megyei tanács ablakában, nem kevés pálinka felszabadító mámorában? Micsoda idők voltak!”

– merülnek fel a régi szép idők emlékei Ujhelyi Istvánban.

„Srácok, ha beszálltatok az anyaországi választási kampányba, ám legyen. A Ti döntésetek. De akkor ezt most játsszuk le! Attila, Csaba, Hunor!”

– írja az MSZP-s politikus és nyílt vitára, a nemzeti együttműködés jövőjéről szóló párbeszédre hívja ki hajdani barátait, a megszólított RMDSZ-politikusokat.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.