// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Betegnek hazudták magukat az asszisztensek, csak ne kelljen fertőzöttekkel foglalkozniuk

// HIRDETÉS

Fiktív orvosi igazolásokkal jutottak betegszabadsághoz három brassói kórházban.

A szükségállapot kezdetekor elég nagy pánikhangulat és káosz uralkodott az ország legtöbb egészségügyi intézményeiben, ahol nemcsak a járvánnyal, a védőfelszerelések hiányával, az alkalmazottak gyakori megfertőződésével és az általános fejetlenséggel kellett megküzdeniük, hanem azzal is, hogy sokan mondtak fel a koronavírustól való félelem okán. De olyanok is voltak, akik megpróbálták kijátszani a rendszert, és minden komoly indok nélkül betegszabadságot vettek ki, hogy ne kelljen koronavírusos betegekkel foglalkozniuk. Legalább három Brassó megyei kórházban merült fel a gyanú, hogy a személyzet egy része úgy vett ki betegszabadságot, hogy nem is volt beteg fittyet hányva a hippokratészi esküre. A fő kérdés az, hogy hogyan jutottak orvosi igazoláshoz, ha csak kitalálták a kórt.

A rendőrség hivatalból eljárást indított, és egyúttal nemcsak a betegszabadságot vizsgálja meg, hanem azt is, hogy miként használtak fel saját célra különböző kórházi szanitereket. Az ügyészekkel karöltve házkutatást tartottak a három intézményben. A büntetőeljárás többek között hivatali hatalommal való visszaélés, okirat-hamisítás, hűtlen kezelés és nem nyilvános, illetve titkos információk nyilvánosságra hozatala miatt indult.

A brassói neurológiai és pszichiátriai kórház több alkalmazottja is érintett, akik úgy vették ki a betegszabadságot, hogy nem voltak betegek, és közben egy magánkézben lévő idősotthonban is dolgoztak. A Brassó megyei Közegészségügyi Igazgatóság annyit tehetett az ügyben, hogy megkérte a területi munkaügyi felügyelőséget, hogy segítse a nyomozást.

A nyomozók a házkutatásokat követően több dokumentumot is lefoglaltak, mindeddig tíz személyt hallgattak ki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro