// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Bekövetkezett, ami miatt félünk a villany- és a gázszolgáltató-váltástól

// HIRDETÉS

Hát persze, hogy klasszikus romániai történet lett az egész miskulanciából.

Már az elején sejteni lehetett, hogy az egész villanyáram- és gázár-liberalizációból és szolgáltatóváltási történetből egy tipikus romániai történet lesz. Egyszerűen túl sok benne az olyan elem, ami kudarcért ordít.

Mert szép elképzelés ugyan, hogy az egyes fogyasztók elemezzék a kínálatot, majd minden szempont gondos mérlegelése után döntsenek a nekik leginkább megfelelő ajánlat mellett, kössenek új szerződést és mindenki boldog.

Ámde a valóságban az történt, hogy a szolgáltatók egyből ködösíteni kezdtek,

elbonyolították az áram kilowattórájának és a gáz köbméterének kiszámítását és árképzését, és érthetetlenné tették az ajánlatokat, hátha sikerül minél több fogyasztót megvezetni és elkedvetleníteni, hogy maradjanak a korábbi, de előnytelen szerződéseiknél, vagy kössenek újakat, amelyek a látszólagos kedvezmények helyett mindenféle trükközéssel több pénzt vesznek ki az ügyfelek zsebéből.

És erre bizonyíték is van: Virgil Popescu energiaügyi miniszter egy tévéműsorban mondta el, hogy több áramszolgáltató cég úgy kötött szerződéseket a kedvező feltételekben reménykedő fogyasztókkal, hogy előtte nem vásároltak villanyáramot, így nincs, amit kiszállítaniuk az ügyfeleknek. Ezek a cégek – a miniszter nem említette név szerint, melyekről van szó – most elkezdték lemondani a szerződéseket az ügyfelekkel.

Magyarán: becsapták az embereket.

Persze, az ügyeket kivizsgálják, a sáros cégek működési engedélyét is bevonják, de semmi garancia nincs arra, hogy mindez ne ismétlődjön meg valamilyen formában.

Piaci szereplő pedig van dögivel, az energiaügyi szabályozó hatóság (ANRE) honlapján az árösszehasonlító alkalmazás száznál is több áramszolgáltatót és több mint hetven gázszolgáltatót listáz – ember legyen a talpán, aki eligazodik a sok gyanús cég között és kiválasztja a neki leginkább megfelelő ajánlatot. Márpedig az idő szorít, július elsejétől ugyanis drágulás jön mind a villanyáram, mind pedig a gáz piacán, és aki nem tesz semmit, nem köt új szerződést legalább a jelenlegi szolgáltatójával, minden bizonnyal nagyobb számlát fog fizetni.

A gond az, hogy eddig senki nem tudta érthetően elmagyarázni az embereknek,

hogyan boldoguljanak a szolgáltatói ajánlatok technikailag és jogilag rendesen elaknásított világában, a minisztérium és az ANRE is csak annyit tudott eddig – többször is – mondani, hogy mindenki tanulmányozza az ajánlatokat és válassza ki a neki megfelelőt. Nem csoda, ha a lakossági gázfogyasztóknak még az egyharmada sem kötött új szerződést, új áramszolgáltatói szerződést pedig a fogyasztók alig több, mint 40 százaléka választott.

Éas most nézzük meg együtt az ANRE okosító kisfilmjét a szolgáltatóváltásról! Elképesztően kreatív !

[embed]

[/embed]

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro