// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Beigazolódni látszanak a járványügyi becslések: már a négyezret is meghaladta a napi esetszám

// HIRDETÉS

Bízzunk benne, hogy hamarosan tetőzik a növekedés, és továbbra is kevés súlyos esettel lesz dolgunk.

Beigazolódni látszanak a járványügyi szakemberek becslései, akik szerint csak idő kérdése, és napi 10–12 ezres napi esetszámaink is lehetnek. Itt még nem tartunk, de az elmúlt 24 órában már 4044 új koronavírusos megbetegedést igazoltak, több mint 21 ezer teszt eredménye alapján.

Míg a közegészségügyi hatóság hónapokig heti jelentéseket készített, mától ismét 24 órás összefoglalókban tájékoztatnak a vírushelyzetről, miután az az elmúlt hét volt zsinórban a harmadik, amikor megduplázódott a megbetegedések száma. Jelenleg

  • 1361 fertőzött kórházi kezelésre szorul, 49-cel kevesebb, mint egy nappal korábban;
  • intenzív terápiás kezelést 90 beteg kap, közülük 69-en nincsenek beoltva;
  • a beutalt betegek közül 187-en kiskorúak, egyikük állapota sem súlyos;
  • a napi jelentés szerint az elmúlt 24 órában kilenc fertőzött hunyt el, közülük hatan nem voltak beoltva.

A múlt héten egyébként 176 fertőzöttnél mutatták k az omikron variánst. Eddig összesen 14 766 szekvenálást végeztek, és múlt vasárnapig összesen 6440 omikron-esetet vettek nyilvántartásba, 2924 esetben a vírus BA.2 alvariánsát mutatták ki.

Amint arról beszámoltunk, Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a hétvégén azt mondta, a mostani esetszám-növekedés körülbelül 4–5 hétig tart majd. A legjobb hír az, hogy a legtöbb fertőzöttnek elég egy kis otthoni karantén, és némi tüneti kezelés, és egykettőre túl is van a betegségen, ami sokaknál egy szokványos megfázásra hasonlít.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
Krónika

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.