Az RMDSZ most nem veszi be Tőkés Lászlót az EP-jelöltjei közé. A Mensura Transylvanica a legnagyobb arányú erdélyi magyar képviselet esélyét latolgatja.
Sorsdöntő lépést fontolgat az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP): a legfiatalabb magyar párt vezetői fölvetették, hogy miután az RMDSZ a jelek szerint nem hajlandó koalícióra lépni a másik két magyar alakulattal, vagy önálló listát állítsanak a májusban esedékes európai parlamenti (EP) választásokra, vagy Tőkés László EP-képviselő, EMNT-elnök egyéni indulását támogassák.
A párt és Tőkés László jövőjének szempontjából kulcsfontosságú lesz, hogy végül melyik opció mellett döntenek. A legideálisabb forgatókönyv, az RMDSZ-szel és a Magyar Polgári Párttal (MPP) való közös lista jelen állás szerint nem valósul meg, bár ez jelentette volna a legnagyobb esélyt arra, hogy az erdélyi magyar közösség a lehető legszélesebb támogatottságú és legnagyobb létszámú képviseletet küldje Brüsszelbe. A közös lista ugyanis egyes vélemények szerint jóval hatékonyabban lenne képes mozgósítani a politikai acsarkodásokba belefáradt, és ezért a közélettől elforduló magyar választópolgárokat.
Az RMDSZ viszont egyelőre magabiztos, és úgy értékeli: egyedül is képes lesz elérni az EP-be való bejutáshoz szükséges ötszázalékos parlamenti küszöböt, és az, hogy csupán két erdélyi magyar honatya marad az uniós törvényhozásban, nem túl nagy ár ahhoz, hogy ismét csak létjogosultságát és vezető politikai szerepét demonstrálja a romániai magyar társadalomban. A közös lista révén ugyanis legitimálta volna politikai ellenfeleit, miközben a szövetség retorikája arról szól, hogy egyedül az RMDSZ hivatott az erdélyi magyar közösség képviseletére.
Az EMNP nem kis dilemma előtt áll. A saját lista állítása azt jelezné, hogy a párt nem hátrál meg a választási küzdelem elől, és fölveszi a küzdelmet a lényegesen nagyobb beágyazottsággal, ismertséggel, a választók meggyőzéséhez szükséges anyagi és infrastrukturális fölénnyel rendelkező RMDSZ-szel. Ez bizonyos szempontból pozitívum, hiszen bátorságról és elszántságról tesz tanúbizonyságot, ugyanakkor a lehető legkockázatosabb lépés lenne.
Az EMNP listájának ugyanis el kellene érnie az öt százalékos támogatottságot, ami abban az esetben, ha az RMDSZ átlépi a parlamenti küszöböt, szinte teljes bizonyossággal kizárható. Már csak azért is, mert amennyiben valóban egyszerre tartják meg az EP-választást az új alkotmányról szóló népszavazással, előfordulhat, hogy a román közösség tagjai nagyobb arányban vesznek részt a voksoláson. Így akár az is előfordulhat, hogy egyik magyar párt listája sem éri el az ötszázalékos küszöböt, és egyetlen magyar képviselő sem jut be az EP-be.
Tőkés László egyéni jelöltként történő indítása biztosabb lépésnek tűnik, és nem csupán azért, mert ez egyszer már, 2007-ben működött. Az egyéni jelölteknek nem öt, csupán három százalékos parlamenti küszöböt kell átlépniük, ami reálisabban elérhető, mint az öt százalék. A kérdés az, mekkora erőt és potenciált érez magában az EMNP az RMDSZ-szel történő újabb, egyenlőtlennek tűnő megmérkőzés előtt. A legfőbb cél az, hogy lehetőség szerint megmaradjon a lehető legnagyobb arányú erdélyi magyar képviselet az EP-ben, és hogy az az erdélyi magyar társadalom minél szélesebb spektrumát lefedje. Ehhez kell az EMNP-nek és az EMNT-nek igazítania követendő politikáját.
Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?
Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.
Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.
Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
A pénteki gázrobbanás után szombat reggel újabb katasztrófa történt egy másik bukaresti tömbházban: tűz ütött ki az alagsorában, több tucat embert evakuáltak.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.
… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.
Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.
További híreink: hamarosan 16,68 milliárd eurót fogunk elkölteni fegyverkezésre, egy román teherautó-sofőr pedig megölt egy másikat Olaszországban.
További híreink: hamarosan 16,68 milliárd eurót fogunk elkölteni fegyverkezésre, egy román teherautó-sofőr pedig megölt egy másikat Olaszországban.
További híreink: a polgárok fele szerint a román hadsereg két napig sem állná a sarat az oroszokkal szemben, éjszaka pedig egy hidegfront ér el minket, jelentős lehűlést hozva.
További híreink: a polgárok fele szerint a román hadsereg két napig sem állná a sarat az oroszokkal szemben, éjszaka pedig egy hidegfront ér el minket, jelentős lehűlést hozva.
Mercedesének motorháztetője alá rejtve próbált egymillió dollárt átcsempészni a román határon egy ukrán nő. Orvost bántalmazott három nő a medgidiai kórházban.
Mercedesének motorháztetője alá rejtve próbált egymillió dollárt átcsempészni a román határon egy ukrán nő. Orvost bántalmazott három nő a medgidiai kórházban.
Elképesztő mennyiségű hamis eurós bankjegyet foglaltak le a konstancai kikötőben. Továbbá: jön az óraállítás!