A turisztikai minisztérium rájött arra, hogy Románia a lehetőségek országa. Ezúttal nem rossz értelemben.
Új ötletekkel állt elő a turisztikai minisztérium a romániai turizmus fejlesztésére: bővíteni szeretné az idegenforgalmi befektetésekre vonatkozó mestertervet úgy, hogy külön pénzt irányozna elő a látogatható barlangok, a keskeny nyomtávú vasútvonalak, úgynevezett Mokanyicák, valamint a vízvilágot bemutató akváriumok kialakítására. Bővítenék a vidéki turisztikai központok számát is.
A tárca szakemberei megállapítják, hogy Románia kiemelkedően magas turisztikai potenciállal rendelkezik – ez azért valljuk be, legfeljebb a minisztériumnak lehet újdonság –, de ezt nem tudja hasznosítani, mivel nem rendelkezik egy koherens intézkedési tervvel. A turisztikai ágazat mindössze 2-3 százalékkal járul hozzá a bruttó hazai termékhez (GDP), de ez
Romániában jelenleg 12 500 barlangot tartanak számon, jelentős részük természetvédelmi övezetben található, ami emeli a turisztikai potenciáljukat. Ebből kevesebb mint húsz nevezhető idegenforgalmi célpontnak, hiszen ennyi rendelkezik a turisták fogadására alkalmas feltételekkel. A már meglévő, árammal ellátott barlangok mellett a minisztérium szerint 30 olyan barlang létezik, amelyik alkalmas arra, hogy turisztikai célponttá váljon.
Ami a Mokanyicákat illeti, köztudott, hogy komoly történelmi hagyományuk van. Az első keskeny nyomtávú vasútvonal 1883-ban, az utolsó 1945-ben épült Románia jelenlegi területén (történetükről itt írtunk bővebben). A vasút túlélte az összes hatalomváltást, nyolc évvel a rendszerváltás után, 1997-ben hunyt ki a tűz a vasparipákban. 2010-től kezdték el turisztikai céllal újraéleszteni, többnyire magánkezdeményezésre. Most, 2019-ben az állam is meglátta bennük a lehetőséget, és immár a idegenforgalmi befektetésekre vonatkozó mestertervbe is szerepelnek. Megvizsgálták, hogy
ezért érdemes komolyan elgondolkodni a fejlesztési lehetőségekről. Azt, hogy nagy szükség lenne erre, mi sem igazolja jobban, mint az, hogy idén több kiskilás is történt utasszállítás közben. Csoda, hogy eddig nem következett be nagyobb baj.
A vízvilágot bemutató akváriumokat ugyancsak azon létesítmények közé sorolja a minisztérium, melyek hozzájárulhatnak a romániai turizmus fejlődéséhez. Egy 2017-es jelentés szerint Romániában 32 állatkert működik, bár nem mindegyik rendelkezik akváriummal. A Duna vagy a Fekete-tenger élővilágának bemutatására, a már meglévő akváriumok mellé újabbak építésére lenne szükség. Jelenleg Mehedinţi, Galaţi, Tulcea és Constanţa megyében léteznek ilyen bemutató akváriumok, továbbá van egy Prahova és Vaslui megyében is.
Bővíteni kellene azon idegenforgalmi központok számát is, melyek a turisták tájékoztatását és a célpontok népszerűsítését szolgálják. Összesen 307 központ működik az országban, többségük a fontos vagy kiemelten fontos látványosságok közigazgatási területén. Vannak olyan megyék, ahol egyáltalán nincs turisztikai központ, illetve ha van, akkor nem a megyeszékhelyen, vagy nem a látványosságok helyszínén. Elsősorban ezen szeretne változtatni a minisztérium, ezért a készülő kormányhatározatban újabb irodák kialakítását helyezte kilátásba.
Tervekből már megint nincs hiány Romániában.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.