Semmilyen felhatalmazásuk nem volt arra, hogy a teljes bukaresti törvényhozás nevében tárgyaljanak, a parlament mégsem tudja megbüntetni az AUR-ból és a PSD-ből már kitessékelt parlamenti képviselőket.
Három AUR-ból kipenderített törvényhozó – Diana Şoşoacă, Francisc Tobă és Mihai Lască –, valamint egy (még) PSD-s parlamenti képviselő fogta magát, és leült tárgyalni az orosz nagykövetséggel Románia semlegességéről. Mondani sem kell, hogy semmilyen felhatalmazásuk nem volt arra, hogy a teljes bukaresti törvényhozás nevében tárgyaljanak, de egyelőre a parlament nem tudja őket megbüntetni, hiszen
A delegáció tagjai nem szorulnak különösebb bemutatásra, az AUR színeiben pozícióhoz jutott Diana Iovanovici-Șoșoacă független szenátor vehemens járványtagadással, EU-ellenességgel, álhírek és összeesküvés-elméletek terjesztésével, a román közbeszéd züllesztésével folyamatosan a figyelem középpontjába verekszi magát, a szintén AUR-ral debütáló Mihai Lască büntetett előéletével, és a szervezett bűnözésben betöltött feltételezett szerepével hívta fel magára a figyelmet. Őt is kizárták az AUR-ból, akárcsak a delegáció harmadik tagját, Francisc Tobát, akinek a nevét összefüggésbe hozták az 1989-es forradalom szebeni résztvevői elleni retorziókkal. Rajtuk kívül ott volt még a Valery Kuzminnal, az Orosz Föderáció bukaresti nagykövetével folytatott tárgyaláson Dumitru Coarnă egykori rendőrszakszervezet-vezető. Részvétele a PSD-s pályafutása végét jelenti, búcsút inthet a védelmi bizottság tagságától is.
állítólag Románia semlegessége és a bukaresti béke volt a fő téma. A gond ezzel „csak” az, hogy a megnevezett személyek semmilyen felhatalmazást nem kaptak a tárgyalásokra, konkrétan arra hogy választott tisztségviselői hatáskörükön túlmenően, a román állam nevében tárgyaljanak az agresszor Oroszországot képviselő bukaresti nagykövettel. A múlt heti eset ismételten rávilágított arra, hogy a szenátus és képviselőház jelenleg érvényes házszabályai kiegészítésre szorulnak, amit egyes botránykeltő képviselők agresszív viselkedése is indokolttá tesz. A PNL és a PSD is a házszabályok, köztük a magatartásra vonatkozó regulák gyors szigorítása mellett van.
– fogalmazott a PNL képviselőházi frakcióvezetője, Gabriel Andronache, arra utalva, hogy nem számítottak arra, hogy olyan honatyák kerülnek be a parlamentbe, akik miatt a házszabályzat módosítására lesz szükség, illetve akik felhatalmazás nélkül tárgyalásba kezdenek háborúról és békéről.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.